Azért indult nemzetközi akció, mert a gyanú szerint 2015 óta több nagy értékű, Spanyolországban elkövetett bűncselekményekből származó személygépkocsit Magyarországon értékesített több személy – ismertette a police.hu.

A rendőrség honlapján megjelent beszámoló szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályon orgazdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával folytatott nyomozást, ennek során a Készenléti Rendőrség (KR) több rendőre, a KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának és több megyei rendőr-főkapitányságnak az együttműködésével összehangolt akciót tartottak.

Mint írják, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők három év alatt több nagyértékű, Spanyolországban elkövetett bűncselekményekből származó személygépkocsit Magyarországon történő eladásával hozhatók összefüggésbe. Magát az autók megszerzését és eladását teljesen megszokott módszerekkel végezték a rendőrség szerint: első lépésként hamis iratok felhasználásával különböző spanyol cégektől járműveket béreltek a gyanúsítottak, majd az így megszerzett autókat, teherautókat és hajókat Magyarországra szállították, ahol átütötték az alvázszámukat, végül hamis vagy hamisított iratokkal forgalomba helyezték és jóhiszemű vásárlóknak értékesítették.

Végül az összegyűjtött adatok alapján a magyar rendőrök az Europol szakembereivel közösen nagyszabású akciót hajtottak végre 2018. július 10-én, ennek során a rendőrök huszonhárom helyszínen végeztek eljárási cselekményeket, egy személyt elfogtak, továbbá tizenöt gépjárművet foglaltak le.

Mint írták, a nyomozók az elvégzett kutatások alkalmával adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat foglaltak le. Az elfogott személyt a rendőrök üzletszerűen elkövetett egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A további eljárást a BRFK Felderítő Főosztálya szakértők bevonásával folytatja.

Forrás: police.hu, zsarumagazin.hu, MTI