Ember legyen a talpán, aki kitalálja, mi történt valójában Magyarországon, ahol a következő ellentmondó mondatok jelentek meg ugyanarról a valamiről: Óriási siker, egyenesen egy új korszak kezdete. Hatalmas kudarc, csak a szokásos bohóckodás.
Szerény érdeklődést kiváltó házimérkőzés.
Az új várospolitika előszobája. Az MSZP képes volt elveszíteni, pedig csak a saját jelöltjei indultak. Máris összevesztek a második forduló technikai részletein, Gyurcsányék már menekülnének belőle.
A megfejtést nem kell beküldeni sehová, a főpolgármesteri előválasztás épp ennyit ér, ne is vesztegessünk több szót rá. A baj csak az, hogy az a balliberális ellenzék, amelyik ezt a színjátékot a képünkbe tolja, egyúttal eltereli a figyelmet arról, mi zajlik az európai színtéren.
Emlékszünk még arra az acsarkodásra, ami akkoriban uralta a közbeszédet, amikor hazánk kilépett az ENSZ globális migrációs paktumának elfogadását célzó folyamatból, és nem is írta alá az illegális bevándorlást egy tollvonással legálissá tevő dokumentumot?
Nem győzték hangsúlyozni az Orbán-fóbiások, hogy micsoda szégyen kimaradni a megállapodásból, hiszen az nem is kötelező, csak ajánlásokat fogalmaz meg. Pedig már akkor is ismert volt az Európai Bizottság álláspontja, miszerint az lenne üdvös, ha a tagállamok mindegyike beépítené jogrendjébe a paktumot.
Mára aztán végérvényesen lelepleződött a migránspártiak sunyisága. Az uniós tagállamok és az Arab Ligához tartozó országok csúcstalálkozóját előkészítő megbeszélésen azért robbant ki botrány, mert hazánk külügyminisztere, Szijjártó Péter nem írta alá a közös nyilatkozatot, ami arra a migrációs csomagra hivatkozik, amit Magyarország mellett Ausztria, de még az USA sem fogadott el. Ezt nevezi minden bevándorlásellenes politikus lopakodó jogalkotásnak, hiszen így lehet az eredendően nem kötelező ajánlásokat először hivatkozási alappá tenni, majd a legkülönfélébb nyomásgyakorlással ráerőltetni minden érintettre.
A német külügyminiszter rögtön a 2020-as évek uniós támogatásainak megnyirbálásával fenyegetőzött. De a legmérsékeltebb kritikus is bennünket vádol következetlenséggel, mondván, hogyan akarunk küzdeni az illegális bevándorlás ellen, ha nem állunk egy olyan ügy mellé, ami épp ezt tűzte ki célul.
Csakhogy kedves uniós barátaink hazudnak. Mert a szóban forgó megállapodás is inkább kezelni kívánja a migrációt, nem pedig megállítani. Arról, hogyan lehet odavinni a segítséget, ahol a baj keletkezett, most is a magyar külügyminiszter tárgyalt egyiptomi, jordániai, szudáni, libanoni és palesztin kollégájával.
A Hungary Helps program keretében a magyar kormány nyújt 24 millió eurót a keresztény közösségek helyben maradására a veszélyeztetett térségekben, és ösztöndíjprogramot is mi biztosítunk az Arab Liga tagállamaiból érkező diákok számára.
Ennyiből is világosan látszik, ki akarja megoldani az illegális bevándorlás problémáját és ki próbálja belopni a hátsó ajtón azokat az álmegoldásokat, amelyekről számtalanszor bebizonyosodott, hogy hasznavehetetlenek. Sajnos azok, akik busás hasznot remélnek a migrációból, továbbra is el akarják hitetni, hogy nincs jobb gyógyír a demográfiai és a munkaerőpiaci problémákra, mint a legális embercsempészet.
Az európai migránspárti erők hazai zsoldosai még annyit csavarnak az amúgy is tekervényes ügy szálain, hogy szemérmetlenül letagadják betelepítési szándékaikat.
De rendre adósak maradnak a válasszal arra a kérdésre, hogy mi a csudának kellene leváltani akár Tarlós Istvánt Budapest, akár Orbán Viktort Magyarország éléről, ha nem azért, hogy szabaddá váljék az út hazánk bevándorlóországgá tétele előtt.
Innen nézve hátborzongató igazán az előválasztásnak nevezett bohóckodás.
Forrás: magyaridok.hu