Csaknem megismétlődött az olaszliszkai tragédia: ezúttal Encsen támadtak rá egy sofőrre.

Mint ismert, Olaszliszkán meglincselték az autójával a településen áthaladó tanárt, mert állítólag elsodort egy gyereket, akinek egyébként nem lett különösebb baja.

Az országos felháborodást kiváltó esemény csaknem megismétlődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen.

boon.hu cikke szerint Encs Fügöd városrészében szombaton délután történt az eset: egy helyi nő autója elé lépett takarásból egy gyerek. Arrafelé gyakori, hogy gyerekek játszanak az út szélén. A nő próbálta elkerülni az ütközést, de nem sikerült, elütötte a gyermeket. Kiszállt, hogy segítsen rajta, mire az elütött kislány rokonsága kisereglett az utcára, és nekitámadt.

Megverték a nőt, a helyiek szerint a fogát is kiverték, és az autóját is megrongálták, a vele lévő vejét pedig fojtogatták.

A nagyobb bajtól egy utcabeli nő próbálta védeni.

Mivel a gázoló nő is a környéken lakik, az életveszélyes fenyegetések miatt, amiket kapott, aludni sem mer éjjelente azóta. azzal fenyegették meg, hogy felgyújtják a házát, és a gyereke halálát helyezték kilátásba.

A Facebookon úgy írnak a történtekről, hogy a nő több fogát kiverték, a kocsiját felborították, az a nő, aki a testével próbálta védeni a lincseléstől, szintén megsérült

A rendőrség megerősítette a történteket annyiban, hogy valóban egy takarásból az útra lépő kislányt ütött el egy nő, a gyerek súlyos sérülésekkel került kórházba. Többen a helyiek közül a gyerek segítségére siettek, többen azonban a nőt hibáztatták, két férfi pedig felváltva bántalmazta az autót vezető nőt, akit végül a gyorsan kiérkező rendőrök mentettek ki a helyzetből.  A rendőrök a sofőrt megverő 19 és 27 éves helyi férfit előállították.

Forrás: Blikk