Hirmagazin
Image default
Külföld

Lezuhant egy ukrán katonai szállítógép – 22 halott

Lezuhant egy kadétokat szállító ukrán katonai An-26-os szállítógép Harkiv megyében. Legfrissebb értesülések szerint 22-en életüket vesztették.Cikkünk frissült.

Az ukrán légierő parancsnoksága szerint a baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A tájékoztatás szerint a személyzet mellett az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen.

A repülőgépen tartókodók számáról több forrásból ellentmondásos információk állnak rendelkezésre.

Sajtójelentések szerint a fedélzeten mintegy harmincan tartózkodtak. Az ukrán belügyminisztérium  ezt azzal pontosította, hogy 23-an voltak a gépen, öt fős legénység és 18 kadét. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat később pedig a légiirányításra hivatkozva közölte, hogy 28-an voltak a gépen.

„A repülőtér légiirányítása szerint 28-an voltak a fedélzeten. Huszonkét holttestet találtak, ketten megsérültek, négy további embert még keresnek” – közölte a katasztrófavédelem.

Nem sokkal korábbi jelentések még 18 halottról és két súlyos sérültről szóltak.

Harkiv megye kormányzója ezt megelőzően jelezte, hogy vannak túlélők.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik. A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángoló roncsot lehetett látni a sötétben. A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza