Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Lezárta a rendőrség a győri tanárt késelő diák ügyét..

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves fiúval szemben.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2019. december 5-én 12 órakor az egyik győri szakközépiskolában késelés történt. A helyszínre érkező rendőrök egy 17 éves fiút fogtak el, aki a fizika órán kiment a tanári asztalhoz – azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit tanárnőjének -, majd a sértett mögé került, és a zsebkésével egy alkalommal hátba szúrta az 51 éves nőt. Miután a tanárnő a földre került, a fiatalkorú fölé guggolva többször megkísérelte megszúrni őt. Az asszony a karjait maga elé tartva próbált védekezni. A fiatal csak akkor hagyta abba a cselekményét, miután egyik osztálytársa kivette a kezéből a kést.

 A nyomozás során kirendelt orvosszakértő véleményében megállapította, hogy a sérülések közül a mellkast ért szúrás alkalmas lehetett volna az emberi élet kioltására. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások alapján az is megállapítható volt, hogy a fiú készült a tettére, azt előre kitervelte.

A megyei rendőr-főkapitányság a fiatalkorúval szemben előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek megküldte.

police, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás