Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Lezajlott az első olyan magyar agyműtét, amelyet a Facebookon közvetíthettünk élőben

A beteg jelenleg altatásban van.

Véget ért a pécsi Idegsebészeti Klinikán végzett operáció, amelyet élőben közvetítettünk a Szeretlek Magyarország Facebook-oldalán.

Ahogy megírtuk, Karácsony István először motorozás közben vette észre, hogy a bal lába magától remeg, de erős koncentrációval még le tudta állítani a reszketést. Akkor volt 40 éves, most pedig 43, és már előfordul vele, hogy éjszaka is azért riad fel, mert testének bal része tetőtől talpig bénultan remeg.

A mai műtét célja az volt, hogy két elektródát ültessenek be a két agyféltekéjébe, amit egy úgynevezett neuropacemakerrel kötnek össze, hogy így szüntessék meg a rohamait.

István az agyműtét nagy részében ébren volt, sőt beszélt is. A beavatkozás vége óta viszont altatásban van.

Az orvosok a helyszínen lévő kollégánk szerint sikeresnek ítélték a műtétet, de egyelőre altatják a beteget, és a következő hetek sok mindenről döntenek majd. A neuropacemakert és az egész rendszert három hét múlva kapcsolják be. A beteg egyébként a körülményekhez képest jól van, a következő héten a gyermeke ballagására készül, mint megtudtuk.

Az élő közvetítés első része:

ÉLŐ: Agyműtét a pécsi Idegsebészeti KlinikárólFIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KÉPSOROK A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMASAK!Önt mennyire frusztrálná, ha nem tudna kitölteni egy pohár vizet? Ha nem tudna autót vezetni? És, ha mondjuk nem tudna lejönni a lépcsőn? Nem tudna, mert a teste éppen nem hagyná.Karácsony István először motorozás közben vette észre, hogy a bal lába magától remeg, de erős koncentrációval még le tudta állítani a reszketést. István akkor volt 40 éves. Most 43, és ma már van, hogy éjszaka is azért riad fel, mert testének bal része tetőtől talpig bénultan remeg. István Parkinson-kóros. A következő pár órában agyműtéten esik át, úgy, hogy közben ébren lesz. Sőt, beszélni fog! Két elektródát ültetnek majd be a két agyféltekéjébe, amit egy úgynevezett neuropacemakerrel kötnek össze, hogy így szüntessék meg a rohamait.István és a pécsi Idegsebészeti Klinika orvosai beleegyeztek, hogy a Facebookon élőben közvetítsük az operációja egy részét. Magyarországon először. Technikai támogatás: MyActionCam

Közzétette: Szeretlek Magyarország – 2018. április 26., csütörtök

Az élő közvetítés második része:

ÉLŐ: Agyműtét a pécsi Idegsebészeti KlinikárólFIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KÉPSOROK A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMASAK!Önt mennyire frusztrálná, ha nem tudna kitölteni egy pohár vizet? Ha nem tudna autót vezetni? És, ha mondjuk nem tudna lejönni a lépcsőn? Nem tudna, mert a teste éppen nem hagyná.Karácsony István először motorozás közben vette észre, hogy a bal lába magától remeg, de erős koncentrációval még le tudta állítani a reszketést. István akkor volt 40 éves. Most 43, és ma már van, hogy éjszaka is azért riad fel, mert testének bal része tetőtől talpig bénultan remeg. István Parkinson-kóros. A következő pár órában agyműtéten esik át, úgy, hogy közben ébren lesz. Sőt, beszélni fog! Két elektródát ültetnek majd be a két agyféltekéjébe, amit egy úgynevezett neuropacemakerrel kötnek össze, hogy így szüntessék meg a rohamait.István és a pécsi Idegsebészeti Klinika orvosai beleegyeztek, hogy a Facebookon élőben közvetítsük az operációja egy részét. Magyarországon először. Készítette: Pintér Luca és Kálló PéterTechnikai támogatás: MyActionCamA közvetítés első részét itt találod:https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/eloben-kozvetitunk-egy-agymutetet-a-szeretlek-magyarorszag-facebook-oldalan/

Közzétette: Szeretlek Magyarország – 2018. április 26., csütörtök

Forrás: Szeretlek Magyarország

Kapcsolódó hírek

Egyre több magánklinika nyílik Magyarországon

Géza

Új koronavírust azonosították Kínában, de most sem denevér, sem nem macska, amitől származik, hanem egy teljesen új vírus, most kezdik csak vizsgálgatni.. Neked mi erről a véleményed? – videó

Géza

Az egyik legnépszerűbb potencianövelő praktikus formában (18+)

Géza