Az idei szélsőséges hőség nem csak erdőtüzeket eredményezett, gleccserek olvadását okozta, és vízhiánnyal társuló kiszáradást hozott, de a múltból is feltárt számos rég elfeledett, olykor egyenesen bizarr tárgyakat, hajóroncsokat, halott emberek maradványait, és szellemfalvakat.
A gCaptain cikkének segítségével bemutatunk néhány egészen meghökkentő leletet az eddig víz alatt lévő „világból”.
Olaszország: római kori maradványoktól a tankokig
Olaszországban az extrém szárazság második világháborús leleteket és Néró császár korából, vagyis az első századból származó maradványokat tárt fel. Az eső nélküli hónapok ebben a dél-európai országban is jelentős károkat okoztak.
A Vergilius által a folyók királyának nevezett leghosszabb olasz folyó, a Pó lassan eltűnni látszik. A vizének szintje 70 éve a legalacsonyabbra apadt. A kiszáradásnak indult folyómederből
MÁSODIK VILÁGHÁBORÚS RONCSOK, PÉLDÁUL EGY NÉMET TANK ÉS TEHERHAJÓK KERÜLTEK ELŐ.
Az érintett szakaszon négy személyautó ütközött össze a 93-as és 94-es kilométerszelvény között, a kecskeméti felhajtó közelében. A helyszínen mentőegységek is beavatkoztak.
Forgalmi helyzet:
Korlátozás: Az...
Az intézkedések részeként az uniós tagállamok kötelezően megosztják majd egymással azoknak a járművezetőknek az adatait, akiket három hónapnál hosszabb időre eltiltottak a vezetéstől.
Főbb pontok...
A Terrorelhárítási Központ (TEK) megerősített jelenléte a karácsonyi vásárok környékén a németországi magdeburgi tragikus esemény nyomán került előtérbe. Az intézkedések célja a reagálási idő...
Áldott, békés, boldog karácsonyt, valamint sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánt mindenkinek a miniszterelnök, majd együttérzését és fájdalmát fejezte ki a németországi terrortámadásban elhunyt...
Nem lesz euró Magyarországon: Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy az eurózónához való csatlakozást nem támogatja, mivel véleménye szerint az euró stabilitást hoz ugyan, de...