5.2 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekBelföldi hírekLetartóztattak egy ukrán férfit egy debreceni nő megerőszakolásáért

Letartóztattak egy ukrán férfit egy debreceni nő megerőszakolásáért

Szexuális erőszak miatt elrendelte a Mezőkövesdi Járásbíróság egy ukrán férfi letartóztatását, aki február 11-én megerőszakolt egy debreceni nőt – közölte a Miskolci Törvényszék.

A nyomozás adatai szerint a hajnali órákban az ukrán terhelt egy debreceni szórakozóhelyen megismerkedett a sértettel, és felajánlotta, hogy gépkocsiján hazaviszi. Ezt követően az erősen ittas állapotban lévő nő észlelte, hogy nem a lakóhelye irányába tartanak, ezért mobiltelefonján több alkalommal értesítette a segélyhívót.

A közlemény szerint a gyanúsított végül Tiszaújvárosba vitte a sértettet, egy utcán leparkolt a gépkocsival, és a hátsó ülésen – a sértett száját és nyakát megszorítva – letépte az alsóneműjét és vele akarata ellenére szexuális cselekményt végzett. A sértettnek a cselekmény következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek – tették hozzá.

A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés mértékére, amely 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – a külföldi állampolgárságú terhelt szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. A terhelt munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén külföldre távozna. Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a sértettet megpróbálná megfélemlíteni vagy befolyásolni, és ezzel az eljárás sikerét meghiúsítaná.

Mindezen okok alapján a gyanúsított letartóztatását a Mezőkövesdi Járásbíróság indokoltnak találta, azt egy hónapra elrendelte. A végzés végleges – olvasható a közleményben.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem