11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóLetartóztattak egy nigériai férfit Budapesten

Letartóztattak egy nigériai férfit Budapesten

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy nigériai férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt év decemberében bántalmazott egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen. Az illegálisan Magyarországon tartózkodó férfit testi sértés miatt a német hatóságok is keresték – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 2019. december 7-én 23.00 óra körül egy V. kerületi szórakozóhelyen a 31 éves férfi udvarolni próbált a nőnek, aki ezt visszautasította, s el is tolta magától. A férfi ekkor ököllel arcon ütötte a nőt, majd elmenekült a helyszínről. A sértett akkor nem tett feljelentést.

Ugyanezen a belvárosi helyen szórakozott a korábban bántalmazott nő múlt szombat éjjel, amikor felismerte támadóját. A nő bejelentésére a rendőrök kiérkezéséig a biztonsági őrök visszatartották a férfit.

Az V. kerületi rendőrkapitányságon megállapították, hogy a feltételezett elkövető, C. C. Awuzieke illegálisan tartózkodik az országban.

A 31 éves nigériai férfi a gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

Adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a müncheni ügyészség testi sértés miatt nemzeti elfogatóparancsot adott ki.

infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem