Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Letartóztatásban az agresszív gázoló

A hétvégén történt halálos baleset okozója ittas volt, amikor elütötte az út mellett füvet nyíró férfit.

Vasárnap egy Toyota vezetője közlekedett a 65-ös főúton Zomba irányából Tamási irányába Kéty belterületén, amikor lesodródott az útról, és elütötte az úttest mellett füvet nyíró 68 éves helyi férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gázoló a balesetet követően mind a helyszínen, mind előállításakor agresszív magatartást tanúsított.

A 35 éves tolnai férfit a bonyhádi rendőrök őrizetbe vették. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a járművezető erősen ittas volt, amikor a balesetet okozta. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására, akit az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatásba helyezett.

Az eset kapcsán a 35 éves elkövetővel szemben – halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúján túl – számos más bűncselekmény elkövetése miatt is indul büntetőeljárás.

Nyitókép: police.hu
infostart

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás