Hirmagazin
Image default
Időjárás

Letarolta a vihar Magyarországot: Több mint százezren maradtak áram nélkül..

A legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél.

A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél.

vihar
Viharban kidőlt fa a Vas vármegyei Csörötnek és Kondorfa között 2023. február 4-én. MTI/Katona Tibor

Budapest második kerületében és Sopronban is egy templom tetejét rongálta meg. A Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon egy könnyűszerkezetes garázst kapott fel a szél. A Nógrád vármegyei Dejtáron menet közben közlekedő autóra zuhant egy fa, a jármű két utasának egyike megsérült.

Győrött egy iskola szigetelését bontotta meg száz négyzetméteren

– áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.

Országszerte több mint százezer fogyasztási helyen nincs átmenetileg áram, mert elszakadtak a vezetékek.

A katasztrófavédelem folyamatos kapcsolatot tart fenn a szolgáltatókkal a helyzet rendezése érdekében. A tűzoltók és az áramszolgáltató szakemberei egymás mellett dolgoznak. A tűzoltók megtisztítják a vezetékek környezetét a kidőlt fáktól, hogy hozzáférjenek a szolgáltató szakemberei. Sok helyen az elszakadt vezetékek szikrázása tüzet is okoz, emiatt csak a tűz eloltása után lehet hozzákezdeni a károk felszámolásához, az ellátás helyreállításához.

A Dunántúl nagy részén továbbra is a legmagasabb, piros riasztás van érvényben az erős szél miatt. Aki teheti, maradjon otthon a riasztással érintett területen. Ahol akadozik az áramellátás, tanácsos nem lemeríteni a mobiltelefont, hogy baj esetén segítséget lehessen hívni. Akinek halaszthatatlan teendője van, indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról, mert sok út le van zárva a kidőlt fák miatt.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 19-én az Ő névnapjukat és a május 19-én születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag .. Napi mantra és napi affirmáció .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 18-án az Ő névnapjukat és a május 18-án születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 17-én az Ő névnapjukat és a május 17-én születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza