A légi katasztrófák történetében egészen különleges esetként tartják számon az amerikai Aloha légitársaság 243-as járatának balesetét.
A Boeing 737-200-as típusú utasszállító már több mint 80 ezer teljesített fel-, illetve leszálláson volt túl, amikor 1988. április 28-án a Hawaii-szigeteki Hilo nemzetközi repülőteréről Honoluluba készült egy menetrend szerinti belföldi járatot teljesítve. Az eseménytelennek ígérkező repülés huszonharmadik percében azonban elszabadult a pokol: a pilótakabin mögötti elsőosztályú utastér teteje hatalmas csattanással hirtelen leszakadt, és pusztító, jeges légörvény söpört végig a gépen. A reménytelennek látszó helyzetben a személyzet bámulatos lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, sikeres kényszerleszállást hajtott végre a súlyosan megrongálódott a géppel.
A kapitány nem észlelt semmilyen rendellenességet a felszállás előtti ellenőrzés során
Az Aloha Airlines N73711-es lajstromjelű Boeing 737-200-as típusú utasszállítója a 243-as járat teljesítéséig összesen 89 090 fel- illetve leszálláson volt már túl, és ezzel saját korában a második legtöbb repülést végrehajtott polgári repülőgépnek számított. Mivel a Boeing Company legsikeresebb típusát, a 737-es sorozat első szériás gépeit eredendően 75 ezer utazásra tervezték, az ezt a határt elérő gépeket a legteljesebb és a leghosszabb ideig tartó, egyben a legszigorúbb, egy ütemben zajló karbantartási ellenőrzésnek, az úgynevezett D check-nek kellett alávetni.
1988. ÁPRILIS 28-ÁN KORA DÉLUTÁN A GÉP A HAWAII HILO REPTERÉRŐL HONOLULU NEMZETKÖZI REPÜLŐTERÉRE KÉSZÜLT
90 utassal és öt fős személyzettel a fedélzetén. Aznap a szolgálati vezénylés szerint Robert Schornstheimer kapitány és Madeline „Mimi” Tompkins első tiszt volt beosztva a 243-as járatra. Mindkét hajózó komoly repülési tapasztalattal rendelkezett; Madeline Tompkins első tisztnek – ebben a pozícióban – ez lett volna az utolsó repülése a kapitányi záróvizsgája előtt.
A felszállás előtti kötelező ellenőrzés részeként Schomstheimer kapitány elvégezte a gép külső szemrevételezését, alaposan megvizsgálta a futóaknákat, a félszárnyak be és kilépőéleit, a vezérsíkokat, az antennákat és a géptörzset, valamint ellenőrizte, hogy a Pitot-csövekről ( a sebesség mérésére szolgáló torlónyomásos csövekről) el lettek-e távolítva a védőkupakok.
Miután mindent rendben lévőnek talált, és a kabinban az első tiszttel befejezték az ellenőrző lista felolvasását, a kapitány hajóműindítási, majd gurulási engedélyt kért a toronytól.
A Queen Liliuokalani becenevű Boeing 737-es a startengedély vétele után egyre jobban gyorsulva végigfutott a betonon, majd a magasba emelkedett. A felszállás utáni kötelező ellenőrzőlista elvégzése után a személyzet megállapította, hogy a gép berendezései kifogástalanul működnek, a repülésmeteorológiai viszonyok kiválóak, így eseménytelen, kellemes repülésnek ígérkezett a Honoluluig vezető út.
A vezető utaskísérőt kirántotta a légörvény
A személyzet a gép emelkedése közben nem tapasztalt semmilyen rendellenességet. A repülés huszonharmadik percében, amikor Schomstheimer kapitány éppen rádión jelentette a légi irányításnak, hogy 7300 méteren elérték a repülési terv szerinti utazómagasságot, hatalmas csattanás kíséretében megrázkódott a Boeing. Az ütésszerű rázkódás miatt az első tiszt feje hátracsuklott,
A PILÓTAKABIN MÖGÖTT PEDIG ELTŰNT AZ ELSŐ OSZTÁLY FELETTI TÖRZSRÉSZ.
A hatalmasan tátongó résen át jeges légörvény tört be az utastérbe. A robbanásszerű dekompresszió valósággal kiszippantotta a vezető utaskísérőt a géptörzs bal oldalán keletkezett résen, aki ekkor éppen az első osztály ötödik üléssora mellett állt a folyosón.
A szerencsétlenül járt vezető utaskísérő, Clarabelle C. B. Lansing kolléganőjét, Michelle Hondát – aki hátrébb, a tizenötödik üléssornál tartózkodott-, a betörő erős légáram a padlóhoz vágta. Michelle Honda az elszenvedett súlyos zúzódásos sérülései ellenére végigkúszott a folyosón, hogy próbálja megnyugtatni a pánikba esett utasokat.
AZ ELŐRÉBB ÁLLÓ JANE SATO-TOMINA UTASKÍSÉRŐT SZINTÉN SÚLYOS SÉRÜLÉSEK ÉRTÉK
a robbanásos dekompressziótól, de őt szerencsére még időben megragadták az utasok, így nem tudta kiszippantani a szívóörvény. A pilótakabinban Madleine Tompkins azonnal jelentette a vészhelyzetet, a gép irányítását pedig a kapitány vette át.
A robbanásos dekompresszió pillanatában a Boeing az óceán felett repült, 43 kilométerre a legközelebbi repülőtértől. Schomstheimer kapitány azonban nem volt biztos benne, hogy a súlyosan megrongálódott géppel elérik-e Kahului repterét, ezért a fedélzeti rádión elrendelte a mentőmellények felvételét, felkészülve az esetleges vízre szállásra is. Mivel a hajtóművek továbbra is egyenletesen jártak, a kapitány úgy döntött, hogy megkísérli Kahului-n a leszállást.