Hirmagazin
Image default
Időjárás

Lesújtó hír érkezett az adventi időjárásról, ennek nem fogsz örülni

Nem sok jóval kecsegtetnek az elkövetkező napok…

A fogcsikorgatóan hideg, de legalább napsütéses szombat után december 3-án, advent első vasárnapján sajnos még tovább hűl a levegő. Ám ez még nem minden, hiszen egész nap felhők borítják majd az eget, a napot szinte alig látjuk majd…

Az ország keleti felén és a Dunántúl délkeleti tájain élők nem ússzák meg csapadék nélkül, hószállingózásra és havazásra is számíthatnak.  Kezdetben a Tiszántúlon még havas esőre is számítani kell, ugyanakkor nyugaton szakadozottabbá válik a felhőzet a délutáni órákban.Nyugaton, északnyugaton és északon megélénkül, helyenként megerősödik az északi-északnyugati szél.

Hajnalban akár mínusz 6 fok is lehet, és a legmelegebb órában sem mérhetünk majd többet 4 foknál

Ha ez még nem lenne elég, az arra érzékenyek napját kettős front hatás is megkeserítheti.

Hétfőn a vasárnapihoz hasonló időjárásban lesz részünk, számottevő javulás csak kedden várható.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 25-én az Ő névnapjukat és a március 25-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra (Budapest és országos), és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 24-én az Ő névnapjukat és a március 24-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, országos időjárási pillanatképek és előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra, és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Ádám Petra

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina