Meghozta az első döntéseit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az a munkacsoport, amely felülvizsgálja a gólyatáborok szabályozását. A testület megalakítására azért volt szükség, mert sajtóértesülések szerint az intézmény bodajki gólyatáborának szervezői folyamatosan megalázták és bántalmazták az elsőéves hallgatókat. Az InfoRádióban a HÖOK kommunikációs vezetője elmondta: fennmaradtak bizonyos hagyományok, amelyek „nem férnek bele”.

A Bihari Péter oktatási rektorhelyettes által vezetett BME-s munkacsoport bejelentette, hogy a visszaélések elkerülése érdekében új, egységes szabályozást készítenek, amelynek középpontjában a biztonság, a közösségépítés és az elfogadás áll. A gólyatáborokat ezentúl központilag szervezik, és pszichológusok is jelen lesznek ezeken a rendezvényeken – írta meg az Infostart is.

Az InfoRádió a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kommunikációs vezetőjétől megtudta: a HÖOK is felülvizsgálja a gólyatáborokról évekkel ezelőtt elfogadott etikai chartáját. Budai Marcell elmondta: közel 10 éve, amikor volt egy felfutás a gólyatábori problémákban, bűncselekményt is elkövettek az egyikben, a HÖOK az intézményekkel és az akkori ágazati minisztériummal együttműködésben létrehoztahozta az etikai chartáját, ami előírja azt, hogy a közösségszervezőknek – legyenek ezek akár gólyatábor-szervezők vagy hallgatói képviselők –, milyen etikai normáknak kell megfelelniük a viselkedésükben, hogyan kell viszonyulniuk a többi hallgatóhoz.

„Az biztos, hogy fennmaradtak hagyományok a BME gólyatáborában, amelyek nem férnek bele.

Az etikai chartát mi is felül fogjuk vizsgálni, és meg fogjuk nézni azt, hogy miként lehet még jobban megfogalmazni, még nagyobb kötőerőt adni neki, illetve az abba foglaltakat hangsúlyoznunk kell.”

A HÖOK fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy nem minden gólyatáborban történnek visszaélések – tette hozzá Budai Marcell. Az országban nagyjából 100 gólyatábort szerveznek, mindegyiken nem tudnak ott lenni a szervezet részéről, de amelyekben volt lehetőségük megfordulni az utóbbi években, ott nagypn odafigyelnek a szervezők és az egyetem is arra, hogy például a gólyák visszajelzései eljussanak az illetékesekhez, kiértékeljék őket és levonják azokat a következtetéseket, amelyek alapján a rákövetkező évben változtatni kell.

Az oktatási jogok biztosa hivatalból vizsgálatot indít a Műegyetem bodajki gólyatáborában történtek miatt. Ári Tamás Lajos közölte: tájékoztatást kér a rektortól, a bántalmazottak pedig, akár névtelenül is, jelentkezhetnek nála a www.oktbiztos.hu honlapon megtalálható elérhetőségek bármelyikén.

(A nyitókép illusztráció.)

KAPCSOLÓDÓ HANG

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőTragédia a balatoni vasútvonalon, 48 órán belül ez már az 5. baleset
KövetkezőMár rég vadásztak rá, de megvan, Erdélyben lelőtték az emberekre támadó medvét
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza