25.5 C
Budapest
2022. július. 6. szerda

Lengyelországban nyomoznak a jobbikos Staudt Gábor és társai milliárdos adócsalási ügyében

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A PestiSrácok.hu információi szerint a lengyel ügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el annak a magyar személynek a feljelentése alapján, akinek egykori társai átszámítva több mint két és félmilliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot.

A feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is, mint akik a bűncselekmény elkövetői voltak.

A lengyel állam kárára elkövetett több mint két és félmilliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt még augusztusban jelentette fel a lengyel ügyészségen a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két korábbi alezredesét és több társukat egy Magyarországon működő bűnszervezet korábbi tagja. A férfi első körben a magyar ügyészséghez és az adóhatósághoz fordult, ám a magyar szervek azért nem indíthattak eljárást, mivel nem a magyar költségvetést érte a kár. Forrásunk ezután írt a lengyel ügyészségnek, amely értesüléseink szerint elrendelte a nyomozást. Úgy tudjuk, hogy a lengyel hatóságok még ebben a hónapban tanúként fogják kihallgatni a feljelentőt, aki a varsói szerveknek már írásban hangsúlyozta,

a bűnbanda azért Lengyelországot szemelte ki, mivel mindenképpen a magyar hatóságok látókörén kívül akartak tevékenykedni és Lengyelországban találtak olyan vevőt, aki hajlandó volt tőlük bruttó áron nemesfémeket vásárolni, illetve úgy értesültek, hogy a lengyel adóhatóságot könnyen meg tudják téveszteni. Az áfacsaláshoz jelentős értéke miatt kitűnően megfeleltek a különböző nemesfémek: kezdetben ezüsttel csaltak, később a külön erre a célra gyártatott aranyékszerekkel és platinával is

-emelte ki informátorunk, hozzátéve, hogy a feljelentésben cégek megnevezésével azt is részletesen leírta, milyen módszerrel “dolgozott” a bűnbanda. Ennek igazolására több dokumentumot is csatolt, továbbá megemlítette, hogy még többszáz oldalnyi dokumentáció van a birtokában, melyeket kérésre átadja a lengyel hatóságnak.

A korábban családjával együtt halálosan megfenyegetett férfi azt is megjegyezte, hogy volt társai közül:

egyikük a Nemzeti Nyomozó Iroda (a magyar rendőrség egy különleges szerve) nyugállományú alezredese (dr. F. László), egy másik személy pedig az elkövetés idején aktív szolgálati állományú alezredese volt (R. Sándor). Az elkövetői csoporthoz tartozott dr. Staudt Gábor, a legerősebb magyar ellenzéki párt (Jobbik) egyik vezető tagja, aki mind az elkövetés idején, mind jelenleg felelős pozíciót tölt be a magyar Országgyűlésben, mint a Jobbik parlamenti képviselője. A nemesfém szakmához a hozzáértést H. Dávid biztosította a csoportnak.

F. Lászlóról egyébként érdemes megemlíteni, hogy Staudt Gábornak a legszűkebb tanácsadói, bizalmi körébe tartozott, és munkájával segítette a Jobbik akkori fővárosi frakcióját. A frakció működésére rálátó forrásaink állítják, F-hez kötődik a radikális párt egyik legnagyobb kampányígéretének, a csendőrség felállításának ötlete. A nyugalmazott alezredes részt vett és fel is szólalt a Jobbik első szakmai konferenciáján, amit rendvédelem témakörében tartottak meg 2009 októberében.

Visszatérve a feljelentéshez, abban az is szerepelt, hogy:

amennyiben a lengyel hatóságok hatékonyan járnak el és az összes szereplő felelősségének teljes körű kivizsgálására sor kerül, akkor jó esély van a kárérték megtérülésére, már csak azért is, mert a közvetlen elkövetőkön kívül a magyar nagykereskedők (Sch. T., M. Z., É. J.) szerepét vizsgálva kiderül, hogy volt köztük olyan, aki pontosan tudta, hogy a lengyel állam kárára történő áfacsaláshoz nyújt aktív segítséget extra haszon fejében. Az adott nagykereskedő hangsúlyosan aktív részvétele a cselekményben tette lehetővé az elkövetők számára a sok száz kilogrammos, esetenként tonnás ezüst tételek finanszírozását addig, míg elég tőkéhez jutottak. Az ő segítsége nélkül az elkövetők nagyságrenddel kisebb kárt tudtak volna okozni a lengyel államnak. Erre vonatkozóan szükség esetén tanúvallomások  és egyéb bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A nagykereskedők sok millió eurós vagyonnal rendelkeznek jelen pillanatban is, így felelősségük megállapítása esetén Lengyelországnak módja van kárigénye érvényesítésére.

A szövevényes áfacsalási ügyről és a volt rendőrök által irányított bűnbandáról bővebben ittitt, itt és itt olvashatnak.

A vezető képen Staudt Gábor az egykori bankrablóval, P. Jánossal pózol F. László lakodalmán. P. János a hírhedt tescós rablóbanda egyik tagjának, K. Gábornak volt a korábbi bűntársa.

Forrás és fotó: PS

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Fidesz: Gyurcsányék a magyar családokkal fizettetnék meg a háború árát

Gyurcsányék a magyar családokkal fizettetnék meg a háború árát, ők ugyanis bevezették volna az elhibázott brüsszeli olajembargót és...

Világgazdaság: “A szankciós politika a német gazdaságot fenyegeti, viszont a jelek szerint az orosznak kifejezetten jót tesz.

Blikk: A németek szerint Vlagyimir Putyin a "tervezett karbantartást" követően nem nyitja majd újra a gázcsapot Európa felé...

Csecsen vezető: Ha Putyin nem állít meg minket, Berlinig megyünk! – videó

Magomed Daudov szerint a csecsen harcosok szent háborút folytatnak. Egy Twitteren megjelent videón Magomed Daudov, a csecsen parlament elnöke többek...

Rehabilitációs, rokkantsági ellátás jogosultsági feltételei

Cikkünkben a rehabilitációs, rokkantsági ellátásra való jogosultság feltételeit, jogszabályi hátterét járjuk körbe. Sokszor teszik fel azt a kérdést, hogy...
facebook