Lemondott szerda este Damian Green, aki a miniszterelnök-helyettesnek megfelelő első kabinettitkári tisztséget töltötte be Theresa May brit miniszterelnök kormányában.

Green lemondásának közvetlen oka az, hogy – mint az utóbbi hetekben kiderült – a politikus alsóházi hivatali számítógépén egy rendőrségi vizsgálat még 2008-ban pornográf tartalmakat tárt fel, ám Green letagadta, hogy erről tudott volna.

Theresa May néhány héten belül a második szoros kabinetbeli szövetségesét veszíti el hasonló okokból (Forrás: David Jones/PA)

A kormányzati háttérmunkát irányító kabinetiroda szerdán elkészült jelentése azt állapította meg, hogy Green állításai az üggyel kapcsolatban „pontatlanok és félrevezetők” voltak, és így megsértették a kabinettagoktól elvárt magatartási normákat.

Damian Greent mindemellett egy publicista szexuális zaklatással is megvádolta nemrégiben. A kabinetiroda vizsgálati jelentése ebben az ügyben – jóllehet nem tartalmaz konkrét állásfoglalást – úgy fogalmaz, hogy az írónő, Kate Maltby vádja „hihetőnek tűnik”. Green a szexuális zaklatás vádját is tagadta.

Theresa Maynek küldött, szerda este nyilvánosságra hozott levelében Green leszögezi, hogy nem ő töltött le pornográf tartalmat parlamenti számítógépére. Hozzáteszi ugyanakkor: egyértelműen kellett volna fogalmaznia sajtónyilatkozataiban arról, hogy a hivatali számítógépen talált pornográf tartalmak ügyében a rendőrség jogi szakértői már 2008-ban tárgyaltak az ő ügyvédeivel, és a rendőrség 2013-ban közvetlenül vele is beszélt telefonon erről az ügyről.

Theresa May

Damian Green elnézést kért, amiért mindezekről „félrevezető” nyilatkozatokat tett, de hangsúlyozta, hogy a vele szemben megfogalmazott „alaptalan és mélységesen bántó” állítások lesújtották őt és családját is.

Az újságírónő vádjaival kapcsolatban azt írta: „nem ismerősek” számára „azok az események”, amelyeket Kate Maltby nemrégiben egy cikkében leírt, de bocsánatot kér a publicistától, ha első reakcióival megbántotta volna.

Green leveléből kitűnik az is, hogy nem önként távozott tisztségéből, hanem a kabinetiroda erre „felkérte”.

Theresa May néhány héten belül a második szoros kabinetbeli szövetségesét veszíti el hasonló okokból.

November elején Sir Michael Fallon védelmi miniszter mondott le tisztségéről, miután sajtóértesülések jelentek meg arról, hogy 15 évvel ezelőtt „nem helyénvaló módon” viselkedett egy újságírónővel.

Lemondását bejelentő levelében Fallon azt írta, hogy a vele szemben felmerült állítások közül sok hamis, de elfogadja, hogy a múltban nem felelt meg a fegyveres erőktől elvárt magas viselkedési normáknak.

Az utóbbi időszakban a londoni Westminster kormányzati és parlamenti negyedében egyre több híresztelés kapott lábra egyes volt és jelenlegi képviselők és kormányzati tisztviselők múltbeli magatartásával kapcsolatban, és a felmerült vádak között nem egy esetben szexuális zaklatás is szerepel.

Andrea Leadsom, a törvényalkotási ügymenet irányításáért felelős kabinettag a londoni alsóházban felszólalva a minap „nagyon határozott fellépést” helyezett kilátásba azokkal a köztisztviselőkkel és képviselőkkel szemben, akikről bebizonyosodik, hogy szexuális zaklatást követtek el.

Forrás: MTI

ElőzőFigyelem! Használt sütőolaj gyűjtés a MOL kutakon
KövetkezőEgervári Sándor szerint komoly mulasztás történt a magyar futballban + sporthírek
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza