A magyar kajak-kenusoknak nem sikerült újabb dobogós helyezést szerezniük a vasárnapi döntők során a párizsi paralimpián, amelyet így 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt Magyarország.

A Párizs melletti vaires-sur-marne-i pályán a zárónapon erős jobbos hátszél és hűvös idő fogadta a versenyzőket, némi pályaelőny is kialakult, a lelátóhoz közelebbi pályák jóval szelesebbek voltak, mint a belsők. 

Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában. A balesetes gerincsérült, 38 éves szegedi kajakos három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban, azóta – idén – nyert már világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is, s most is éremért érkezett. 

Jól is kezdett a fináléban, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt. Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba. 

https://player.mediaklikk.hu/playernew/player.php?video=U2FsdGVkX1%2FigJn%2BGwKpwKoeUgQLEZPZexwAUZllFo7uO%2FcleMuAfmD9beiCOEMUy4VC19b0uMUkaKGkeV437eXhmiPOs3fEsMTPeq3yysPk5dG%2Br4fEXfu4gPJvRL3hfFcxdOjXEt6uVT30o10JyQQTe5RwDecRzpE6ma4Y%2F1A%3D&noflash=yes&osfamily=Windows&osversion=10&browsername=Opera&browserversion=112.0.0.0&bgimage=https%3A%2F%2Fcdn.cms.mtv.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2Fsites%2F4%2F2024%2F09%2Fvlcsnap-2024-09-08-11h48m52s226-500×281%2Ejpg&embedded=1&sourceUrl=https%3A%2F%2Fwww.nemzetisport.hu%2Fparizs2024%2F2024%2F09%2Flemaradtak-a-dobogorol-a-kajak-kenusok-15-eremmel-zartak-a-magyarok-a-paralimpian

A szám másik magyarja, Boldizsár Dalma a B-döntőben fejezte be a szereplését, harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett. 

A kenus Suba Róbert, aki egy nappal korábban KL1-ben a negyedik helyet szerezte meg, ezúttal a VL2-es kategória döntőjében szállt vízre, amelyben ötödikként zárt, a kajakos Molnár Nikoletta pedig – ugyancsak elmaradva kissé a saját várakozásaitól – nyolcadik lett a KL3 fináléjában. 

https://player.mediaklikk.hu/playernew/player.php?video=U2FsdGVkX18hQAUk%2B6C%2B9y8QqmWrDF43Sp4vMIA0kIC61gjf5AeFSOTbTKS0%2BG%2BCZLKiYK7Otn7Qoe7l7DbA7JBcq6GILjF5z3IEMvuokOdFq3JWqrUunQODtY8fU3snQTJsY0hBD4eVG%2BtKgRhfqwidui%2Bvt3ecR4cEdLp2KWM%3D&noflash=yes&osfamily=Windows&osversion=10&browsername=Opera&browserversion=112.0.0.0&bgimage=https%3A%2F%2Fcdn.cms.mtv.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2Fsites%2F4%2F2024%2F09%2Fvlcsnap-2024-09-08-12h00m39s082-500×281%2Ejpg&embedded=1&sourceUrl=https%3A%2F%2Fwww.nemzetisport.hu%2Fparizs2024%2F2024%2F09%2Flemaradtak-a-dobogorol-a-kajak-kenusok-15-eremmel-zartak-a-magyarok-a-paralimpian

„Én a bal oldalon evezek, számomra ez volt a legrosszabb forgatókönyv. Több problémám is volt a felkészülés során, de azt kell mondanom, örülök annak, hogy ennyi hátráltató tényező ellenére is döntőbe tudtam kerülni és meccsben voltam a többiekkel. Ezzel együtt azt gondolom, ha nincsenek ezek a körülmények, meglett volna a két bronzérem” – fogalmazott Suba.

„Egy kicsit csalódott vagyok. Azt érzem, hogy ennél jobbra és többre vagyok képes, de most ennyi jött ki. Ez a jobbos szél sokat rontott a hajó stabilitásán, és soka energiám elment arra ,hogy ezt ellensúlyozzam” – nyilatkozott Molnár.

Varga Katalin, aki az írott sajtónak nem nyilatkozott, az M4 Sportnak azt mondta, egy hirtelen széllökés miatt került a bal oldalra, kénytelen volt letámasztani a lapáttal, mert ha elhagyja a pályát, kizárják.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket Párizsban. 

női KL2
1. Charlotte Hanshaw (Nagy-Britannia) 49.07 mp 
2. Emma Wiggs (Nagy-Britannia) 51.56 
3. Anja Adler (Németország) 52.17 
4. VARGA Katalin 53.33 
…11. (a B-döntőben 3.) BOLDIZSÁR DALMA 

női KL3
1. Laura Sugar (Nagy-Britannia) 46.66 mp 
2. Nelia Barbosa (Franciaország) 47.91 
3. Felicia Laberer (Németország) 48.79 
…8. MOLNÁR NIKOLETTA 51.21 

férfi VL2
1. Fernando Rufino de Paulo (Brazília) 50.47 mp 
2. Igor Alex Tofalini (Brazília) 51.78 
3. Blake Haxton (Egyesült Államok) 51.81 
…5. SUBA RÓBERT 53.78

A MAGYAR ÉRMEDSEK LISTÁJA

ARANY 
Konkoly Zsófia – úszás (400 m gyors, S9) 
Ekler Luca – atlétika (távolugrás, T38) 
Konkoly Zsófia – úszás (200 m vegyes, S9) 
Pap Bianka – úszás (100 m hát, S10) 
Kiss Péter Pál – kajak-kenu (KL1, 200 m) 
EZÜST 
Illés Fanni – úszás (100 m mell, SB4) 
Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla – kerekesszékes vívás (tőr, csapat) 
Luterán Petra – atlétika (távolugrás, T47) 
Konkoly Zsófia – úszás (100 m pillangó, S9) 
Pap Bianka – úszás (200 m vegyes, SM10) 
Ekler Luca – atlétika (400 m, T38) 
BRONZ 
Major Endre – asztalitenisz (MS1) 
Pálos Péter – asztalitenisz (MS11) 
Pap Bianka – úszás (400 m gyors, S10) 
Szvitacs Alexa – asztalitenisz (WS9)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÚjabb Samsung-csillag a galaxis egén?
KövetkezőA 13 napja elrabolt Narin Güran holttestét megtalálták .. – képek, videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza