0.3 C
Budapest
2023. január. 29. vasárnap

Lekérdezhetőek a használt kocsik adatai

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatással segítik a használt autó vásárlókat: egy ügyfélkapu regisztrációval és az adott gépjármű rendszámával bármikor online lekérdezhetők a jármű adatai, például a kilométeróra állása – közölte a szolgáltatást elindító Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken.

Két jármű együttes lekérdezése 625, míg például három járműé 825 forintba kerül.

A közlemény szerint a szolgáltatás közhiteles nyilvántartáson alapuló adatok lekérdezését, és bizonyos adatok egyezőségének vizsgálatát teszi lehetővé.

A szolgáltatás a KEKKH honlapján, a Webes Ügysegéd alkalmazás felületén érhető el. A lekérdezés során a forgalmi rendszám megadásával lehet tájékozódni a gépjármű gyártmányáról, típusáról, színéről, és meg lehet tudni azt is, hogy forgalomban van-e az adott jármű, vagy körözik-e. Emellett az összes, az adott gépjárműnél rögzített kilométeróra állásról és a rögzítés időpontjáról is információt ad a rendszer.

A szolgáltatás részeként lehetőség nyílik bizonyos adatok egyezőségének ellenőrzésére, ahol az ellenőrizni kívánt adatok megadása után a rendszer egy “egyezik” vagy “nem egyezik” választ ad attól függően, hogy a megadott adat megegyezik-e a nyilvántartásban szereplő adattal.

A gépjárműadat-lekérdező szolgáltatást a KEKKH mobil applikáció formájában is elérhetővé szeretné tenni, hogy a közeljövőben akár autóvásárlás közben is elérhetőek legyenek a gépjármű-vásárlást tervezők számára fontos adatok.

A KEKKH folyamatosan fejleszti és bővíti online szolgáltatásait annak érdekében, hogy az állampolgárok számára megkönnyítse az ügyintézést, s ne kelljen minden esetben személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatokat – áll a közleményben.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Két magyar arany az evezős ergométeres Európa-bajnokságon! Gratulálunk a kiemnelkedő sportteljesítményhez!

Szabó Márton és Darvas Zsolt révén a magyarok két aranyérmet nyertek az evezősök hét végén Párizsban megrendezett ergométeres...

Djokovic 22-szeres Grand Slam-bajnok és újra világelső – videók

Novak Djokovic tizedszer nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben...

Gladiátor – videó

Amikor a nagy tekintélyű, elismert római hadvezért, Maximust elárulja és családját meggyilkolja a császár hataloméhes fia, Commodus, gladiátorként...

Moszkva szerint Ukrajna egy civil kórházra mért csapást Luhanszkban

Az orosz védelmi minisztérium szombati közlése szerint Ukrajna szándékos rakétacsapást mért egy Luhanszk megyei kórházra Novoajdar városban, a...