6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságLehetséges, hogy jogszabályt sértett a Media Markt–Tesco fúzió

Lehetséges, hogy jogszabályt sértett a Media Markt–Tesco fúzió

Kormányhivatali ellenőrzés várható a Tesco fővárosi, Pesti úti hipermarketjében, mert úgy nyitották meg az áruházon belül a Media Markt önálló, műszaki eszközöket kínáló üzletrészét, hogy a plázabizottság engedélyével nem rendelkeznek – írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A lap szerint figyelmen kívül hagyta a Media Markt és a Tesco áruházlánc, hogy a nemrégiben bejelentett fúziójukhoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélyén túl az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, ismertebb nevén plázatörvény általános korlátozásai alól felmentést adó plázabizottság jóváhagyása is szükséges.

Február 28-án – a tervezett kilenc átalakításból elsőként – megnyitották a XVII. kerületi Pesti úton lévő Tesco hipermarketben az úgynevezett „bolt a boltban” koncepciójú árusítóhelyet, ahol a műszaki fogyasztási cikkeket bérlőként a Media Markt forgalmazza, saját pénztárral és ügyfélszolgálattal – olvasható.

A Magyar Nemzet kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az üzletnyitás jogszerűtlennek tűnik, mert ahhoz szükséges a plázatörvény alóli felmentés is, mivel jelentős változásokat testesít meg a belső eladótérben kialakított önálló üzletrész.

Az országos illetékességű Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalhoz a cégek eleddig nem nyújtottak be kérelmet a felmentéshez, az üzletet azonban megnyitották, ezért néhány napon belül várhatóan a területileg illetékes kormányhivatal tart ellenőrzést a helyszínen, hogy kivizsgálja, az üzemeltetőknek megvannak-e a szükséges engedélyeik.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem