Lehallgató gépet tettem a férjem zsebébe, bár ne tettem volna… Ezt gondolja rólam!

Dátum:

Hét éve vagyunk házasok a férjemmel és ahogy az lenni szokott minden kapcsolatban, nálunk is vannak gondok és problémák.

Egy időben talán ezek a gondok kissé többnek tűntek és gyanakodni kezdtem a férjem hűségét illetően. Azt hittem megcsal, vagy van valakije és ezért vitatkozunk talán olyan sokat, ezért kitaláltam valamit.

Az egyik barátnőm adott egy tippet, hogy vegyek egy hangrögzítő gépet, amit rejtsek el a férjem zsebébe, így sok mindenre fény derülhet, ami bánt engem. Sokáig hezitáltam, megtegyem-e vagy sem, végül az egyik boltban kötöttem ki, ahol már ki is fizettem ezt a készüléket.

Elrejtettem a férjem kabát zsebébe, reménykedve abban, hogy nem szúrja majd ki.

A nap végén, mikor a férjem hazaért és elvonult a fürdőszobába, elővettem a kis műszert és gyorsan vissza is hallgattam a napját…

A sok unalmas megbeszélés között találtam egy érdekes beszélgetést is a férjem és a kollégája között, amiben rólam volt szó. A párom azt mondta a kollégának, hogy észrevette az utóbbi időben tartó fura viselkedésem, hogy nem bízok benne és látja rajtam, hogy kimerült vagyok és valami bánt engem. Ezért úgy döntött meglep engem a téli szabadság idején és elvisz valahová pihenni, ahol egy kicsit kettesben lehetünk és ami kiszakít majd minket a szürke hétköznapokból…

Már bánom, hogy nem bíztam benne eléggé és most már nekem van bűntudatom a történtek miatt!

tudasfaja.com

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Esküvői zene és szórakoztatás: zenekar vagy DJ? Hogyan válasszunk? Segítünk!

Az esküvő megszervezése során az egyik legfontosabb döntés a...

A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász László matematikust.. – Gratulálunk!

A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász László matematikust, a Magyar...

Ijesztő állatok jelenhetnek meg tömegesen a kertekben, de tilos bántani őket – videó

Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek,...

Zárjavítás otthon: Mikor érdemes szakembert hívni?

A ház biztonsága mindannyiunk számára kiemelt fontosságú. A zárak...
Megszakítás