14.7 C
Budapest
2024. május. 9. csütörtök
HomeHírekFőhírek"Leginkább magunkra fogunk hasonlítani" - megszólalt a Balatonra vágyó magyar "First Lady"...

„Leginkább magunkra fogunk hasonlítani” – megszólalt a Balatonra vágyó magyar „First Lady” – írta az infostart.hu

Interjút adott Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás felesége. Az új köztársasági elnök felesége azt mondta, hogy az eltervezett nyugalmasabb nyugdíjas évek helyett kihívásokkal teli időszak elé néznek.

Az volt a terv, hogy ezt a két és fél évet, ami a férjem alkotmánybírósági elnökségéből még hátra van, szépen végigvisszük, aztán lassúbb élettempóra váltunk, amelyben elsődleges figyelmet és szerepet a gyerekek kaptak volna, hiszen most is segítek a lányomnak, sok időt töltök a két kis unokámmal. Lecsendesedve gondoztuk volna a gyümölcsfákat, gyakran lettünk volna a Balatonon, sok úszásra, túrázásra készültünk – mondta a hirado.hu-nak adott interjújában Sulyok Tamás felesége.

Kérdezték férje jelleméről is is. Azt válaszolta, hogy „végtelenül közvetlen, nagyon szereti az embereket és az életet, jó a humora, jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek”.

Beszélt arról is, hogy „

az én generációm a Kádár-rendszerben nőtt fel, nem nagyon volt adott a lehetőség arra, hogy nőként komoly karriert fussunk be.

Úgy vélem, mind a két nemnek megvannak a sajátos erényei, értékei. Én személy szerint nagyon szeretem, ha előre engednek, ha fölsegítik a kabátot, ha nőként tekintenek rám. Tudom, hogy a gyermekeink korosztályából és a még fiatalabbak közül sokan nem igénylik ezt. Nagy változásban vagyunk, és igen nehéz itt okosságot vagy egyértelmű bölcsességet megfogalmazni”

Úgy látja, hogy ez az első olyan korszak, amikor az idősek sokszor nem tudnak konkrét útmutatást és tanácsot adni a gyerekeiknek és unokáiknak.

Végül megkérdezték, hogy melyik elnöki párhoz fognak leginkább hasonlítani? „Hát… szerintem leginkább magunkhoz” – jött a válasz.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem