Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Legalább tízezer embert verhettek át online Magyarországon: kitálalt egy milliós összeggel lehúzott...

Legalább tízezer embert verhettek át online Magyarországon: kitálalt egy milliós összeggel lehúzott székesfehérvári károsult

0
Legalább tízezer embert verhettek át online munkával/ Fotó: Northfoto

Legalább tízezer embert verhettek át online munkával, egy károsult férfi szerint soha senki ne higgyen az ilyenfajta állásajánlásoknak.

Tavaly november óta személyesen és online toboroztak embereket, akiknek azt ígérték, hogy internetes munkával gyorsan, sok pénzt lehet keresni, de ehhez előbb be kellett fektetni valamennyit.

Az RTL Híradójának az egyik székesfehérvári károsult elmondta, hogy először 1,2 millió forintot utalt át a cégnek, ezután kapta csak meg az ígért munkát.

– Különböző szintek voltak ebben az online munkában és tartozott hozzá egy befizetés– nyilatkozta a férfi.

A legfrissebb hírek itt!

Elmondása szerint 10 vagy 20-25 videót kellett megnézni. Ezek többnyire ismert filmipari cégek előzetesei voltak. Ezekről majd egy közösségi média csoportban kellett beszámolni, ezután számolták ki a munkáért járó pénzt, amit egy darabig meg is kaptak a csoporttagok.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu
Azt ígérték nekik, hogy egy filmelőzetes megnézéséért öt dollárt adnak, mai árfolyamon ez nagyjából 1800 forint. Egy ideig minden rendben volt, de márciustól teljesen eltűnt a cég.

-Múlt hét szombaton egyik pillanatról a másikra a cég Telegram-csoportjai elkezdték magukat felszámolni. A csoporton belüli beszélgetéseket letiltották, a mentorok törölték magukat, a budapesti vezérigazgató is teljesen felszívódott – mesélte a becsapott fiatal.

Az RTL információi szerint több, mint tízezer embert csaphattak be, a legkisebb befizethető összeg 48 ezer, a legnagyobb 2,4 millió forint volt. Az átvert férfi mindenkit figyelmeztet: senki ne dőljön be olyan hirdetésnek, amely rövid idő alatt hatalmas pénzt kínál.

Exit mobile version
Megszakítás