Napra pontosan egy éve, 2020. június 21-én aludt el örökre Bálint György, a növények jótevője.
Már idős korában egyszer meghívták egy óvodába, ahol fákat ültettek. Ünnep volt a nap, de az óvónők, meg a helyi potentátok nem értették, hogy a díszvendég, Bálint gazda miért néz zavartan körbe az udvaron. Aztán megkérdezték. Ő pedig feltette a kérdést: és az óvodások hol vannak? Bent játszanak, jött a válasz. Bent? Hiszen nekik kellene itt lenniük! „Apám négyévesen mutatott be a kertnek”. Mondta egyszer. Ebben minden benne van. Legfőképpen a természet tisztelete. Mert ilyen volt ő. Pedig lehetett volna egy megkeseredett ember is, hiszen a történelem őt is meggyötörte.
1919 nyarán született Gyöngyösön, miközben a Tanácsköztársaság a végnapjait élte. Kései gyermek volt, mint már idős korában mesélte, a két nővére lassan már felcseperedett, mikor ő megszületett. Az apja legnagyobb örömére, aki azért is vágyott egy fiúra, hogy majd átadhassa a tudását, s idővel a birtokot is. A kisfiú pedig tátott szájjal hallgatta, miért egészséges a spárga, miért kellene több céklát ennie az embereknek.
Aztán az idill lassan szertefoszlott. A családja ugyanis zsidó származású volt. Amikor 1941-ben elvégezte a budapesti kertészeti akadémiát, úgy gondolta, hazamegy és idővel átveszi a birtokot. Nem így történt, hanem behívták munkaszolgálatra. Volt, hogy disznóólban aludt, de legalább élt. Aztán a mauthauseni, onnan pedig a gunskircheni koncentrációs táborba került. Az utóbbiból végül két barátjával együtt megszökött.
Életben maradt. A családja viszont szinte teljesen odaveszett, csupán egy nővére úszta meg a borzalmakat. Lefogyva, meggyötörten érkezett haza. Pedig mehetett volna Amerikába is, ingyen hajójeggyel, de ő vissza akart menni a földre, oda, ahová az édesapja négyévesen kivitte, s amelynél jobban sehol sem érezte magát. Hazajött. Újrakezdte. A háború előtti világból a testvére mellett egy ember maradt mellette, Mariska, a család házvezetőnője, aki 35 évet szolgált náluk. Ő újra munkára jelentkezett.
Aztán a történelem újra belerondított az életébe. A kommunisták ugyanis államosították a családi birtokot. A család után a birtokot is elvesztette. De innen is felállt. Volt kertész, főagronómus, kutató, újságíró, szakértő. Aztán megjelent a méltán népszerű Ablak című tévés magazinműsor stúdiójában és egy ország kedvence lett. Jött egy ember, aki olyan szeretettel beszélt a növényekről, s olyan érdekeseket mondott, hogy sokan kedvet kaptak a kertészkedéshez. Olyan szenvedéllyel beszélt a metszésről, a permetezésről vagy éppen a méhekről, mint szegény Montágh Imre a szép magyar beszédről vagy éppen Grétsy László a helyesírásról.
Aztán az Ablak véget ért, sokan meghaltak a készítők közül, Bálint gazda viszont itt maradt közöttünk. A fák és a virágok összefogtak, s kijárták valahol ott fent, hogy még sokáig maradjon a jótevőjük, akinek gyötrelmes sors jutott, de aki idős korában is érezte, hogy mennyien tisztelik és szeretik. Napra pontosan egy évvel ezelőtt, nem sokkal a százegyedik születésnapja előtt örökre elaludt.