14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldLefejezték a délnyugat Szíriában elrabolt egyik túszt

Lefejezték a délnyugat Szíriában elrabolt egyik túszt

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai lefejezték az egyik túszt, akit többedmagával a múlt héten raboltak el a szíriai kormányerők elleni támadásaik során esz-Szuveida délnyugat-szíriai tartományban – közölte vasárnap a helyi média.

Alfahír

A Szuveida24 és a Szuveida Hírhálózat nevű hírportálok Muhannad Dukan Abu-Ammár néven azonosították a 19 éves áldozatot, akiről az Iszlám Állam tett közzé felvételeket meggyilkolása előtt.  A dzsihadisták félszáz embert, köztük mintegy harminc nőt és gyereket hurcoltak el magukkal az esz-Szuveida tartomány elfoglalásáért harcoló szíriai kormányerők ellen indított támadásaik során. A radikális iszlamisták egy időre több települést is elfoglaltak, beszámolók szerint egyes helyeken tömeggyilkosságokat követtek el, több mint 120 civilt öltek meg.

A Szuveida24 korábban közzétette a dzsihadisták fogságába került túszok nevét, amiből kiderült, hogy mindannyian drúzok. Az Iszlám Állam szélsőséges szunnitái az iszlám más irányzatait követő felekezetekhez hasonlóan a drúzokat is eretnekeknek tartják. A drúzok az iszlám egy ezoterikus irányzatát követik. Szírián belül főként esz-Szuveidában élnek, az arab köztársaság lakosságának mintegy 3 százalékát teszik ki.

Az AFP francia hírügynökség pénteken egy szíriai drúz vezetőre hivatkozva jelentette, hogy a szíriai rezsimmel szövetséges Oroszország vezeti az Iszlám Állammal folytatandó tárgyalásokat az utóbbiak által elrabolt drúz nők és gyerekek szabadon engedéséről.

A szíriai polgárháború fejleményeiről kiterjedt aktivistahálózata révén beszámoló OSDH korábban közölte, hogy a kormányerők is megkísérelték a tárgyalásokat, de azok zátonyra futottak, mivel az Iszlám Állam új feltételeket támasztott, pedig a damaszkuszi rezsim már hajlandónak mutatkozott az esz-Szuveidával szomszédos Deraában elfogott 150 dzsihadistát szabadon engedni, továbbá engedélyezte volna mintegy 100, ostrom alatt lévő fegyveresnek a szabad távozást.

A Szuveida 24 aktivistahálózat szerint a szélsőségesek további feltételekként egyebek közt azt szabták meg, hogy a kormányerők vonuljanak ki esz-Szuveida tartományból, a provincia lakói pedig vállalják annak kötelezettségét, hogy a jövőben nem vesznek részt semmilyen offenzívában a dzsihadisták ellen.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work