7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó„Leemeltem a betontömböt a vérző gyerekről” – Az osztályfőnöke mentett meg a...

„Leemeltem a betontömböt a vérző gyerekről” – Az osztályfőnöke mentett meg a biztos haláltól egy 12 éves kisfiút

Pusztaszabolcs — Osztályfőnöke mentette meg a biztos haláltól azt a 12 éves kisfiút, akire egy 100 kilós betontömb zuhant Pusztaszabolcson.

Ahogy azt a deltahirek.hu elsőként megírta: a gyerek barátaival játszott egy ház romjainál. A betonszegélyről át akart ugrani egy másikra, de leesett, a közel egymázsás súly pedig ráomlott. 

Kovács Zoltán, a kisfiú osztályfőnöke épp kutyáját sétáltatta, amikor kiabálásra lett figyelmes. 

– A gyerekek rohantak utánam, hogy nagy a baj, erősen vérzik a társuk, mert valami rázuhant – elevenítette fel a drámai pillanatokat Zoltán.

– Pár perccel előtte láttam őket beszélgetni a romoknál, ahol ott volt az egyik tanítványom is. Éreztem, hogy neki esett baja – tette hozzá a pedagógus, aki nem habozott: azonnal cselekedett, amikor meglátta, hogy a fiú testét egy körülbelül egyméteres betondarab teríti be.

– Az adrenalin miatt nem igazán éreztem, hogy mennyire nehéz is a darab: leemeltem a tömböt a vérző gyerekről, majd azonnal stabil oldalhelyzetbe fektettem a fiút. A koponyasérülések miatt erősen vérzett. Bár eszméletlen volt, tudtuk, hogy küzd az életéért – mondta elcsukló hangon a tanár, majd hozzátette: időközben többen is a helyszínre siettek. Miután egy férfi átvette a kisfiút, ő értesítette a mentőket.

A baleset helyszínén kedden is óriási vértócsa éktelenkedett /Fotó: Zsolnai Péter

– A srác nevelőanyja is kifutott az utcára, de mondtam neki, hogy ne menjen oda, ne lássa így a gyereket. Végül megérkezett a mentőhelikopter, ekkor már tudtuk, hogy jó kezekben lesz a fiú.

A súlyos fejsérüléseket szenvedett kisfiút válságos állapotban szállították kórházba, ahol információink szerint mélyaltatásban tartották. Úgy tudjuk, édesapja bemehetett hozzá. Nevelőanyja nem kívánt nyilatkozni, mélyen megrázták a történtek.

Az utcában többen azt mondták: borítékolható volt, hogy egyszer balesetet szenved valaki.

– Sok gyerek játszik itt, pedig életveszélyesek a romok – mondta egy helybeli.

Csányi Kálmán, a település polgármestere szerint a ingatlan magántulajdonban van.

– Megtehette volna az önkormányzat, hogy úgynevezett jókarbantartási kötelezettségre hívja fel a figyelmet a járási hivatalnál, de úgy ítéltük meg, hogy nincs ezt indokló állapot. A történtek után megtesszük a szükséges lépéseket, illetve a tulajdonosok is keresik a megoldást – mondta a településvezető.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Hat éve felrobbant

Hat évvel ezelőtt egy gázrobbanás tette a földdel egyenlővé a családi házat, amelynek romjain játszottak a gyerekek. A házban a balesetkor két ember volt, ők súlyos sérüléseket szenvedtek.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work