13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságLebukott a magyar bankkartell, 12 évig bundázták a piacot

Lebukott a magyar bankkartell, 12 évig bundázták a piacot

Üzleti titkokat, stratégiai adatokat osztott meg egymással a teljes pénzintézeti piac mintegy 80 százalékát lefedő társaság a Magyar Bankszövetség és a Magyar Bankárképző Központ rendszerén belül. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért összesen több mint négymilliárd forintnyi bírságot szabott ki, amit akár a résztvevő bankokon is behajtanak, ha nem fizet a szövetség. A GVH szerint egyébként a pénzintézetek nem csak a magyar, de az uniós versenyjogot is megsértették.

Lebukott a magyar bankkartell, 12 évig bundázták a piacot

A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Magyar Bankszövetség – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat” adatbázist.

A hatóság álláspontja szerint a BankAdat keretében megvalósult információáramlás horizontális információcserének minősül, amely sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat.

A Bankszövetség tagjai által az adatbázisban megosztott egyedi, üzleti titkoknak minősülő, stratégiai adatok (például mennyiségekre, költségekre, keresletre, nyereségességre vonatkozó adatok) biztosították, hogy a pénzintézetek naprakész információval rendelkezzenek a piacról, a piaci folyamatokról, versenytársaik teljesítményéről, üzletpolitikájáról, illetve stratégiájáról. Az elérhető információkat az érintett pénzintézetek elsősorban az üzleti tervezésnél, a stratégiaalkotásnál és a termékfejlesztésnél használták fel.

Lebukott a magyar bankkartell, 12 évig bundázták a piacot

A GVH a Bankszövetséggel szemben 4 milliárd, a Bankárképzővel szemben pedig 15 millió forint bírságot szabott ki.

A bírság meghatározása során a GVH a Bankszövetség esetében az adatot szolgáltató tagoknak 2001-től az adatszolgáltatásuk idején keletkezett érintett piaci forgalmának a lakossági és vállalati szegmenshez sorolt kamat, díj és jutalékbevételei összegéből indult ki, míg a Bankárképző esetében az adatbázis működtetésével összefüggésben elért árbevételt tekintette releváns forgalomnak.

A GVH a bírság összegének meghatározásánál – többek között – az alábbi súlyosító körülményeket vette figyelembe:

  • a feltárt információcsere kifejezetten széles körű egyedi adatmegosztáshoz vezetett, s az árverseny, a minőségi verseny és az innovációs verseny dimenzióit is érintette;
  • a BankAdatban résztvevő tagvállalkozások szinte teljes egészében lefedték a hazai bankrendszert, együttes piaci részesedésük meghaladta a 80%-ot.

A GVH enyhítő körülményként értékelte többek között, hogy

  • a Bankszövetség és a Bankárképző önkéntesen felhagyott az adatbázis működtetésével a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően;
  • az adatbázis csak részben minősül jogsértőnek.

Lebukott a magyar bankkartell, 12 évig bundázták a piacot

Az információs kartell aktív szereplője a Bankszövetség volt, a Bankárképző közreműködői szerepet vállalt. A GVH az adatot szolgáltató, ekként a jogsértő döntések meghozatalában résztvevő tagbankok közvetlen versenyjogi felelősségét nem állapította meg, mert az adatbázis létrehozásáról és működtetéséről szóló döntéseket a Bankszövetség hozta meg. A GVH mögöttes felelősként nevesítette határozatában azokat a pénzintézeteket, amelyektől behajtják majd a büntetés összegést, ha a Bankszövetséggel szemben a végrehajtás nem vezetne eredményre.

Ez alapján az adatmegosztó rendszerben résztvevő pénzintézetek:

  • Budapest Bank,
  • CIB,
  • Erste,
  • K&H,
  • MKB,
  • OTP,
  • Raiffeisen,
  • UniCredit,
  • Magnetissimo,
  • Banif,
  • Commerzbank,
  • Quaestor,
  • FHB Kereskedelmi Bank,
  • Gránit,
  • KDB,
  • Cetelem,
  • Takarékbank,
  • Sberbank,
  • Merkantil,
  • Porsche,
  • Sopron Bank,
  • Erste Lakástakarék,
  • FHB Jelzálogbank,
  • Fundamenta,
  • OTP Jelzálogbank,
  • OTP Lakástakarék,
  • UniCredit Jelzálogbank,
  • Axa,
  • BNP,
  • Citibank,
  • Crédit Agricole,
  • Deutsche Bank,
  • ING

A GVH elfogadta a Bankszövetség részletfizetés engedélyezése iránti kérelmét, mert annak tagdíjbevételei nem fedezik a kiszabott bírságot, így a tagjai számára pótbefizetést, vagy a tagdíjak felemelését szükséges előírnia.

A GVH az eljárást megszüntette a BankAdat adatbázisból aggregáltan lekérdezhető adatok vonatkozásában, valamint a Kinizsi Bankkal, a KELER-rel, az Exim Bankkal, az MFB-vel és a Mohácsi Takarék Bankkal szemben.

 

Forrás: Pr7/GVH

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem