A belgák éles kritikát is megfogalmaztak az olimpia szervezői felé.

Belgium visszalépett a hétfői vegyes váltó triatlonversenytől, Svájc pedig kénytelen volt átvariálni a versenyzők névsorát, miután mindkét ország sportolói megbetegedtek az első triatlonversenyek után – értesült a CNN.

A belgák közleményükben nem részletezték triatlonistájuk, Claire Michel betegségét, amelyről napokkal azután számoltak be, hogy a sportoló a női triatlon szerdai versenye során a Szajnában úszott. 

A döntést a sportolókkal és kíséretükkel egyeztetve hoztuk meg” 

– állt a kommünikében.

A belgák egyúttal éles kritikát is megfogalmaztak a szervezők felé. Mint írták, „a COIB és a Belga Triatlon reméli, hogy a jövőbeni olimpiai triatlonversenyekre vonatkozóan levonták a tanulságokat, mint például az edzésnapok, a versenynapok és a versenyformátum garantálása, amelyet előre tisztázni kell, és biztosítani kell, hogy ne legyen bizonytalanság a sportolók és a kísérő személyzet számára”.

A CNN emlékeztetett, hogy a triatlonversenyek Párizsban azután is folytatódtak, hogy a Szajna vízminőségével kapcsolatos aggodalmak miatt a férfiak versenyét egy nappal korábban elhalasztották. A verseny előtt, az éjszaka folyamán még több eső esett Párizsban, de a szervezők úgy döntöttek, hogy 

a vízminőség megfelelő ahhoz, hogy a női és a férfi versenyeket is megrendezzék.

A lap idézte a női ezüstérmes svájci Julie Derront is, aki elmondta, hogy a sportolók a hatóságok szavai alapján hittek abban, hogy a verseny biztonságos.

Emlékezetes, hogy már egy évszázada tilos a Szajnában való fürdőzés. De a szervezők kidolgoztak egy tervet a folyó megtisztítására, hogy a világ legjobb sportolói biztonsággak használhassák a 2024-es párizsi verseny ideje alatt. Mintegy 1,5 milliárd dollárt költöttek arra, hogy megpróbálják megtisztítani a folyót a játékok előtt, és a párizsi tisztviselők nagyszabású show-t rendeztek annak érdekében, hogy bizonyítsák, a folyó alkalmas a versenyek megtartására. 

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere még meg is mártózott a folyóban, hogy bizonyítsa, a sportolók is biztonságban megtehetik ezt.

Élő adásban hányt a triatlonista, miután kiszállt a Szajnából – videó

A kanadai versenyző összesen tízszer hányt a verseny után.

Több versenyző is rosszul lett, miután a Szajnában tartották a triatlon versenyszámát az olimpián. Az egyik sportoló tízszer hányt, miután a férfiak versenyének befejezése után élő adásban heves rosszullét fogta el – tájékozatott a Sport Bible

A kanadai Tyler Mislawchuk a kilencedik helyen végzett, de nem csak fizikailag terhelte meg a verseny, ugyanis miután kiszállt a szennyezett folyóból, élő adásban hányta el magát. 

Megpróbáltam, nem bántam meg semmit – tízszer hánytam – nyilatkozott a verseny után Mislawchuk. A belga Marten van Riel szerint a triatlonistákat úgy kezelték, mint „bábukat egy bábszínházban”.

„Ha a sportolók egészsége lett volna az elsődleges szempont, akkor ezt az eseményt már régen áthelyezték volna egy másik helyszínre” – írta Instagramján. 

Az esetről a videót itt megtekintheti

Twitter-post/videó

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu