Utoljára 2015-ben volt látható részleges napfogyatkozás Magyarország területéről, ezért is kecsegtet különleges élménnyel az október 25-én, kedden a déli órákban országosan megfigyelhető különleges jelenség.
De mi is az a napfogyatkozás?
Napfogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold a Föld és a Nap között áll, vagyis kizárólag csak újhold idején. Mivel a Hold és a Föld pályasíkja 5,15 fokot zár be egymással ezért nem minden újholdkor takarja el a holdkorong a Napot, hanem csak akkor, ha a Hold – a Föld bizonyos részéről nézve – pontosan elfedi a Napot.
A Hold Földtől számított közepes távolsága 384 400 kilométer, de ez nem tekinthető állandó értéknek, mert földközelség idején ez a távolság 363 104 kilométerre csökken, földtávolságkor pedig 405 696 kilométerre nő. Újholdkor tehát ahhoz, hogy a Hold teljesen eltakarja a Napot,
MINDKÉT ÉGITEST LÁTSZÓLAGOS ÁTMÉRŐJÉNEK EGYFORMÁNAK KELL LENNI, ÉS PONTOSAN EGY SÍKBAN KELL ÁLLNIUK.
Ilyenkor beszélünk teljes napfogyatkozásról.
Ha a teljes napfogyatkozás idején a Hold éppen apogeumban van, vagyis a Földtől maximális távolságra áll, kisebb látszólagos átmérője miatt a Nap pereme ilyenkor izzó gyűrűként öleli körül a Holdat, ezt nevezik gyűrűs napfogyatkozásnak.
A hazánk területéről utoljára megfigyelhető részleges fogyatkozás idején, 2015-ben 59%-os volt a fedettség,
DE MA a FOGYATKOZÁS SORÁN IS ÉSZLELHETŐ LESZ A MEGVILÁGÍTÁS CSÖKKENÉSE,
valamint a fény és a színek fakulása. Aki elmulasztja a keddi részleges napfogyatkozás megfigyelését, annak öt évet kell várnia a következő, Magyarországról is látható részleges fogyatkozásig.
Legközelebb 2026-ban lesz látható Európából teljes napfogyatkozás ( a kép illusztráció). FORRÁS: MTI/EPA/EFE/NICO AGUILERA
A 2027. augusztus 2-i fogyatkozás során 47%-os lesz a napkorong kitakarása. Ha valaki ennél hamarabb szeretne napfogyatkozást látni, annak a 2026. augusztus 12-én Dél-Spanyolországból látható teljes fogyatkozás megtekintése lehet a legközelebbi látányos égi esemény.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) megerősített jelenléte a karácsonyi vásárok környékén a németországi magdeburgi tragikus esemény nyomán került előtérbe. Az intézkedések célja a reagálási idő...
Áldott, békés, boldog karácsonyt, valamint sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánt mindenkinek a miniszterelnök, majd együttérzését és fájdalmát fejezte ki a németországi terrortámadásban elhunyt...
Nem lesz euró Magyarországon: Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy az eurózónához való csatlakozást nem támogatja, mivel véleménye szerint az euró stabilitást hoz ugyan, de...
Az ünnepek közeledtével sokan álmodnak hólepte tájakról, amelyek varázslatosabbá teszik a karácsonyt. Az időjárás-előrejelzések alapján Magyarország egyes részein van esély a fehér karácsonyra, különösen...
Az incidensben öt ember vesztette életét, köztük egy kilencéves gyermek, és több mint 200-an megsérültek; közülük 41-en súlyos, életveszélyes állapotban vannak.
Megrázó képek
A gyanúsított egy...