14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességLátogatóban egy dzsihadista családjánál

Látogatóban egy dzsihadista családjánál

Egy falu, a dagesztáni hegyek között. Az észak-kaukázusi kis orosz köztársaságnak 3 millió lakója van.

Látogatóban egy dzsihadista családjánál

Moszkva évek óta szembesül a térség iszlamista felkeléseivel. Arra utaló jelekről is tudni, hogy a fegyveres csoportok némelyike az önmagát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezethez kötődik.

A Kreml információi szerint az Iszlám Állam 5-7 ezer dzsihadistája a kaukázusi volt szovjet tagállamok területéről származik.

Komszomolszkoje egy dagesztáni kisváros a csecsen határnál. Az erőszakos cselekményekkel meg kellett tanulniuk együtt élni az itt lakóknak, az iszlamista fegyveresek és a biztonsági erők jelenléte mellett.

Egy családot a rendőrség februárban kérdezett ki, mert fiúk Szíriába ment. Testvére az mondta, hogy igyekezett visszatartani.

– Kérdeztem tőle, hogy “Rasid, mégis hová mész?”, inkább maradj itthon, adok munkát, építs házat, de ő azt mondta, hogy mennie kell, mert úgysem hagyják majd békében élni, majd elmegy Egyiptomba tanulni. Tudta, hogy nem engedtem volna Szíriába, még anyánkat is kértem, hogy vegye el az útlevelét.

Az apa kétségbeesett. Azt meséli, hogy fia csendes kis srác volt, de a rendőrség azzal a gyanúval kereste meg a családot, hogy a fiú fegyvereket rejteget.

– Milyen ostobaság! Ha fegyverek lettek volna otthon, gránátok, robbanószerek, mégis hová tettem volna azokat? Az ágyam alá? Bármikor megtalálhatták volna, és ránk bizonyíthatták volna, soha nem magyaráztam volna ki – mondta az Iszlám Állam dzsihadistájának tartott fiú apja, Zajnudin Magomedov.

A Kaszpi-tenger partjánál fekvő főváros, Mahacskala mecsete az egyik legnagyobb a térségben. Mégis, a pénteki ima idején már szűkös a híveknek.

A muzulmánok között is téma a törvényes erőket átszövő korrupció, a rendőrség és a bűnöző bandák közötti összeütközések, ami az országban nem szűnő erőszak egyik magyarázata.

A helyi sajtó is megerősíti a nyomást, ami a dagesztáni közösségek némelyikére nehezedik.

– Olyan társadalmi csoportok, így a szalafiták vagy a vahabiták, vagyis olyan közösségek, amelynek tagjai nem bujkálnak az erdőben fegyverekkel, is úgy érzik, hogy nyomás alatt tartják őket a hatóságok – magyarázta Magomed Magomedov, a Csernovik lap egyik vezető újságírója.

A februári razzia után Rashid hátrahagyva terhes feleségét, Szíriába ment. A legutóbbi hírek szerint Rashidot augusztusban megölték.

Forrás: euronews

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner