Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Lángoló autót oltottak el a rendőrök a fővárosban

Pillanatok alatt lángba borult egy füstölgő kocsi a VI. kerületben hétfőn.

A Készenléti Rendőrség járőrei egy füstölő kocsit vettek észre hétfőn 18 óra 30 perc körül Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Megálltak, hogy segítsenek az autó mellett álló nőnek, ezért a közelben található üzletekből három tűzoltó készüléket szereztek, amikkel sikerült eloltaniuk az időközben már lángoló autót – közölte a rendőrség oldalán.

Az eset során a jármű tulajdonosa még időben ki tudott szállni az autójából, ő nem sérült meg. Az oltást követően az egyik rendőrt azonban enyhe füstmérgezésgyanújával kórházba szállították megfigyelésre.

mti

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás