0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Láncfűrésszel ment át a szomszédhoz egy férfi Veszprémben, majd fejlevágással fenyegette meg: ez volt az oka

Dátum:

Megosztás:

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 31 éves helyi férfit

– írja a Blikk.hu, a police.hu cikkére hivatkozva.

Egy veszprémi lakos tett bejelentést a rendőrségre 2023. január 13-án este arról, hogy egy számára ismeretlen személy nem sokkal korábban azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét láncfűrésszel.

A fenyegetésének pedig úgy adott nyomatékot, hogy magával vitt egy robbanómotoros láncfűrészt, majd beindította, és többször a sértett felé suhintott vele.

Ezzel a láncfűrésszel fenyegette meg szomszédját a férfi /Fotó: police.huEzzel a láncfűrésszel fenyegette meg szomszédját a férfi /Fotó: police.hu

A helyszínre érkező rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, majd otthonában – a szomszéd lakásban – elfogták, és előállították a helyi rendőrkapitányságra a 31 éves férfit. A nyomozók ezután gyanúsítottként kihallgatták a tettest, melynek során elmondta, hogy körülbelül két éve hallgatja esténként, hogy a számára ismeretlen szomszédja az esti órákban különböző szerszámgépekkel dolgozik.

A legfrissebb hírek itt!

Ezúttal elege lett belőle, majd a tárolóból elővette a saját motoros láncfűrészét, és átment vele hozzá. A beszélgetés azonban szóváltáshoz, majd a láncfűrészes fenyegetéshez vezetett.

A 31 éves veszprémi férfit a rendőrök őrizetbe vették, és vele szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást – írja a police.hu.

blikk, police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...