Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Láncfűrésszel fenyegette meg édesanyját egy részeg fiatal Csorna közelében

Halálosan megfenyegette szülőjét a huszonéves fiatal, de a szomszédra is rá akart támadni. Megdöbbentő eset történt egy magyar községben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleménye szerint a huszonéves férfi egy Csorna melletti településen élt édesanyjával.

Idén tavasszal a férfi részegen tért haza, és döngetni kezdte a kaput, majd a zajra kijövő édesanyját kétszer ököllel arcon ütötte, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nő félelmében a szomszédhoz menekült, aki hívta a rendőrséget. A férfi eközben bement a házukba, ahonnan egy láncfűrésszel jött ki, amit beindított és azzal fenyegetőzött, hogy szétvágja vele édesanyját, és a szomszédot is kinyírja. A bekapcsolt láncfűrészt a kerítésen keresztül be is emelte a szomszédhoz, miközben a gázkart húzta.

A férfi ezután a fűrészt letette, és a kerítésen keresztül bemászott a szomszédhoz, aki azonban kitessékelte az udvarról.

A korábban már büntetett vádlott ellen a Győri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés, magánlaksértés és minősített zaklatás miatt emelt vádat. Vele szemben négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó hírek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: Otthoni droglabort számoltunk fel! .. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját! – képek, videó (18+)

Géza

Elfajult a Pride-tüntetés: Szabó Bálint át akarta úszni a Dunát, végül rendőreink mentették ki és újra kellett éleszteni.. – videó (18+)

Géza

Figyelem! Eltűnt a 17 éves Vidák Naomi Zseraldina! Rendőreink a lakosság segítségét kérik! .. Oszd meg, segítsük ezzel is a leány felkutatását!

Géza