Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Lakatos Márk megszólalt abban a szexügyben, amely róla szól, alaptalan vádakról beszél (18+)

Lakatos Márk reagált az őt ért szexuális vádakra.

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat. Mivel állítólag büntetőeljárási indult az ügyben ismeretlen tettes ellen,

a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök”

– írja közösségi oldalán Lakatos Márk médiaszemélyiség.

Az ügyről az Infostarton is írtunk. Lényege, hogy már rendőrségi eljárás is zajlik egy feljelentés nyomán. Egy férfi arról beszélt a közösségi médiában, hogy évekkel ezelőtt, intézetis fiúként, amikor találkozott a közismert férfival, akkor előtte drogot is kapott, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie, amit nem akart.

telex.hu idézi Lakatos Márkot, aki az Instagram-oldalán most azt írja: „A közösségi médiában valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak, és bíznak bennem, hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik.”

A médiaszemélyiség ahhoz is ragaszkodott, hogy szöveget csak egyben lehet közölni, ezért mi is linkeljük az Instagram-oldalát.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Magyar Rendőrség szerint nincs okuk, ezért nem is kértek elnézést Delhusa Gjontól..

Géza

A delmagyar.hu szerint egy ötvenes éveiben járó férfi lehetett a szombati, szegedi gyilkosság áldozata.

Géza

Baleset történt még szombat délután a balatonfüredi Jókai-kilátónál, tűzoltóink és mentőseink mentették meg a gyermek életét.. Köszönjük szépen!

Géza
Megszakítás