A zenész minden részletre kiterjedően igyekezett cáfolni a vád állításait, majd egy ponton nevén nevezett egy román vállalkozót, aki szerinte áramot lopott a mocsai birtokon.
Úgy tűnik, Galambos Lajos és ügyvédje számára most már elegendő volt a legutóbbi tárgyalás óta eltelt idő, hiszen minden vádpontot tételesen cáfoltak abban a vallomásban, amit a zenész tett. Lajcsi legmeglepőbb mondatai a birtokát érintő közműlopási ügyek kapcsán hangzottak el. Elmondása szerint a birtokán dolgozó román munkások babráltak az árammal. A zenész vallomását a bíró ismertette több mint 90 percen át, mivel ő, saját bevallása szerint, képtelen lett volna érzelmi kirohanások nélkül felolvasni azt.
„2013. évben a tatai brigádot bíztam meg több munkával, egy F. Imre nevű romániai vállalkozó vezetésével. Egy rönkházban szállásoltam el őket, és én nem felügyeltem azt, hogy mit csináltak és hogy hogyan. Később elszámolási vitám alakult ki velük, magasabb összeget kértek, mint a megállapodásunk, többek között egy kazánt is el akartak velem számolni, én pedig megtudtam, hogy az általam Tatán bérelt és albérletbe adott ingatlanok valamelyikéből eltűnt egy ugyanilyen készülék, és azt újra el akarták adni nekem. Azt nem sejtettem, hogy nem csak a gázkazánt lopták el, és azt akarták eladni nekem, hanem még a gázvezetéket is megfúrhatták. Sajnos az kiderült, hogy a fűtőberendezést arra használták, hogy az egyik szobában naposcsibét és kacsát neveljenek. Ehhez kellett nekik az állandó magas hőmérsékletet. Végül több kárt okoztak nekem, mint hasznot, mivel az épületet is lelakták” – hangzott el a teremben Lajcsi érvelése, melyben kisebb részben a víz lopásával is ugyanezt a brigádot gyanúsítja. Vallomásában állítja, ugyanez a brigád lehetett az, akik megfúrták a birtok vízvezetékét.
Forrás: Ripost