Több mint kétszázezer műtárgy segítségével mutatja be a város és a megye múltját a Lackó Dezső Múzeum. Az állandó kiállítás címe: „Térjünk a tárgyra!”

A bakonyszőcsi újkőkori, az inotai halomsír-, az úzsai késő bronzkori leletek, a kora középkori balatonfüredi körmeneti kereszt, I. András törvénybe idéző billoga, a céhes tárgyegyüttes, a szakrális néprajzi gyűjtemény, a bakonyi pásztorművészet emlékei, a német és a szlovák női viseletek és a XIX. századi bútorok tartoznak a múzeum legfontosabb műtárgyai közé.

A múzeum alapításának gondolata az 1870-es években merült fel. A tényleges alapításra akkor került sor, amikor Laczkó Dezső piarista tanár, geológus a múzeumnak adományozta saját, 8500 darabból álló kövületgyűjteményét. Az intézmény 1903-ban nyílt meg, 1912-24 között az önálló épületet hoztak létre a gyűjtemény számára. A II. világháborúban nem sérültek jelentősen a gyűjtemények, de az épületet helyre kellett állítani. 1951-ben nyithatta meg újra kapuit egy természettudományi, régészeti, néprajzi és történeti anyagból válogatott kiállítással, helyet adva az ország első nyilvános közkönyvtárának is, amely Eötvös Károly Megyei Könyvtár néven 1970-ben költözött önálló épületébe.
Cím: Veszprém Erzsébet sétány 1.
Tel: 88/564-330, 564-331
E-mail: [email protected]
Web: