Az előadó szerint a bulvárújságírók ártottak a párkapcsolatának, ezért közösségi oldalán üzent nekik, a legnagyobb tisztelettel.

„Gondolkodtam egy kicsit az újságírókon, hogy a magánéletembe így egy kicsit belenyúltak. Egy kicsit tapintatlanul. És nagy tisztelettel azt szeretném mondani, hogy a k*rva anyátokat. Azt!”

– ezt üzente L.L Junior a TikTokon az újságíróknak.

Az énekesnek az elmúlt időszakban igencsak zaklatott volt a magánélete, ahogyan arról beszámoltunk, L.L. Junior és a nála 18 évvel fiatalabb énekesnő, Dárdai Blanka kapcsolata hét hónap után véget ért. A rapper és az X-Faktor korábbi felfedezettje tavaly novemberben vállalták fel kapcsolatukat, alig két hónapja pedig még minden idillinek látszott a dominikai álomnyaralásuk alatt. Míg L.L. Junior a szakításuk után törökbálinti otthonában gyermekeivel töltötte az időt, addig Dárdai Spanyolországba utazott felejteni.

A szakítással kapcsolatban a zenész Hajdú Péternek vallott a Frizbi TV YouTube-csatornáján. (A teljes beszélgetés pénteken este 19 órától lesz elérhető.)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőJobb, ha figyel, mert lehet, hogy már nem sokáig juthat hozzá pénzéhez (18+)
KövetkezőOrbán Viktor Brüsszelben: hová lett a pénz? – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza