7.7 C
Budapest
2022. december. 4. vasárnap

Kutyát tartani komoly felelősséggel jár (18+)

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Óriási felháborodást váltott ki annak a 68 éves asszonynak a tette, aki néhány napja különösen kegyetlen körülmények között végzett kutyájával.

Az állatot egy bálamadzaggal autója hátsó lökhárítójához kötözte, majd elindult. Azóta többen petíciót indítottak az állatok védelmében, és az állatkínzók minél szigorúbb büntetését követelik.

Az eset néhány napja történt Balotaszálláson, a helyiek jelezték a rendőrségnek, hogy egy nő az autójához kötve egy nagy testű kutyát húz az úton. Először az állat még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet, és elesett. A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten. Az egyenruhások helyszínre érkezésekor a kutya már elpusztult.

A rendőrök előállították a 68 éves balotaszállási nőt,

akit gyanúsítottként hallgattak ki állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Csibra Barbara, az ELTE Etológia Tanszékének PhD-hallgatója a kutyák viselkedésével foglalkozik, és tézise szerint a kutya jó modell lehet számos emberi viselkedés tanulmányozására. Azt kutatja, hogy az önkontroll, illetve az, hogy a kutyák mennyire képesek gátolni magukat egyes helyzetekben, hogyan alakult ki.

Kísérleti beállítást dolgoztak ki

Egy kísérleti beállítást dolgoztak a kutatásra, egy érintőképernyős módszert választottak. Kör és háromszög jelent meg felváltva a képernyőn, és arra képezték ki a kutyákat, hogy amikor a kör jelenik meg, érintsék az orrukat a képernyőhöz, a háromszög esetében azonban ne tegyenek semmit.

A vizsgálatokat egy automata jutalomfalat-kiadó gép segítette, mert szerették volna elkerülni, hogy a kutyák emberekkel érintkezzenek. A vizsgálat során megállapították, hogy az aktívabb kutyák kevésbé tudták teljesíteni megfelelően a feladatot, és több esetben nyomtak rá a háromszögre is.

Nem mindig az állat a hibás

A balotaszállási nő ügyével kapcsolatban elmondta, valóban egy tragikus esetről van szó. Kutyát azért tart általában valaki, hogy az a kedvére tegyen, és megfeleljen az elvárásainak. Szerinte, ha egy kutya nem úgy cselekszik, ahogyan az gazdája számára elfogadható, az nem feltétlenül az állat hibája.

Mint a nyomozás során kiderült, az asszony fegyelmezni akarta a kutyáját, ugyanakkor abban Csibra Barbara is egyetértett, hogy ez a módszer semmiképp sem elfogadható fegyelmezési eljárás. Hangsúlyozta, egyértelmű, hogy

súlyos állatkínzás történt,

és szerinte a kutya gazdáját kellene kivizsgáltatni, hogy mi játszódhatott le abban a pillanatban a fejében.

Megjegyezte, nagyon sokan tartanak állatokat, ám nem mindenki alkalmas erre a feladatra. Mindenki másképp szereti az állatokat, az állattartás nem kötelező, de elvállalása hatalmas felelősség, így aki nem képes ezt elfogadni, annak nem érdemes háziállatot tartania – fűzte hozzá.

szerző: hirado.hu
forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A foci VB eseményei.. – videók

Ma a franciák a lengyelekkel játszanak, 16.00 órakor, és 20.00 órakor Anglia Szenegállal.. Kivonatosan, itt tudod megnézni ami volt,...

Tiltakozást szervez a MOK az egészségügy átalakítása miatt: „Nincsen benne gyakorlatilag olyan intézkedés, ami ne adna lehetőséget a visszaélésre”..

Tiltakozó akciót tervez a Magyar Orvosi Kamara (MOK), miután a kormány nem vette figyelembe a javaslataikat, melyeket az...

Eltűnt két gyermek és egy fiatal lány!

Mindhármukat rendőreink jelenleg is keresik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság 01140-157/581/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen...

27 milliárd dollárra perlik a hatóságokat a texasi iskolai lövöldözés áldozatainak hozzátartozói

Texasban 27 milliárd dollár (mintegy 11 ezer milliárd forint) kártérítésre tartanak igényt a 21 ember életét követelő májusi...