18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekKutatás: jelentősen kevesebbet kell majd fűteni Magyarországon, de ennek ne örüljünk

Kutatás: jelentősen kevesebbet kell majd fűteni Magyarországon, de ennek ne örüljünk

A Szegedi Tudomány Egyetem kutatói szerint több lesz az extrém időjárási esemény az évszázad végére

– írja az infostart.hu

A Szegedi Tudományegyetem klimatológusainak kutatási eredményei alapján már a következő évtizedekben döntő időjárási változásokra kell felkészülni az egész Dél-alföldi régióban – derül ki az SZTE egyetem sajtóközleményéből.

Az egyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének munkatársai A városklíma és a klímaváltozás extrém időjárásra gyakorolt együttes hatásának modellezése című projektben olyan változásokat prognosztizálnak, amelyek mindannyiunk életére hatással lesznek.

„A várható klímaváltozást ez esetben 13 regionális klímamodell átlaga alapján elemeztük, így ez a lehető legpontosabb jövőkép. A modellek fejlesztése során egyre több folyamatot értenek meg és építenek be. Ennek kapcsán megfigyelhető egy negatív trend, sajnos egyre súlyosabbá válnak az előrejelzések, a pesszimista forgatókönyv esetén” – mondta el Gál Tamás, az SZTE TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének egyetemi docense.

A legfrissebb hírek itt!

cikk szerzői, a tanszékvezető, Gál Tamás mellett, Skarbit Nóra tudományos munkatárs és Unger János, egyetemi tanár voltak. A tanulmány is megerősíti, hogy az éghajlatváltozás enyhítésére és az alkalmazkodásra irányuló kezdeményezéseknek prioritást kell élvezniük.

Az eredmények alapján az évszázad második felére hazánk területén:

  • A trópusi éjszakák (olyan napok, amikor a minimum hőmérséklet nagyobb, mint 20 Celsius-fok) száma 3-4 szerese lehet a jelenleginek.
  • A forró napok (olyan napok, amikor a maximum hőmérséklet nagyobb, mint 30 Celsius-fok) száma megduplázódhat.
  • A fűtési energiaigény 20-40 százalékkal csökkenhet.
  • A hűtési energiaigény 60 százalékkal növekedhet és megközelítheti a fűtési energiaigény mértékét a Dél-Alföldön.
  • A heves csapadékos napok száma 20-40 százalékkal növekedhet.
  • Az összefüggő csapadékmentes, aszályos időszakok hossza 20 százalékkal növekedhet.
Forrás: Szegedi Tudományegyetem
Forrás: Szegedi Tudományegyetem

Gál Tamás szerint a klímaváltozás oka az emberi tevékenységgel járó üvegházgáz-kibocsátás, ezzel a tudományos közösség 99 százaléka egyértelműen egyetért. Minden tevékenység, ami fosszilis energiahordozó felhasználásával jár, hozzájárul ehhez. Ilyen a kommunális fűtés, elektromos áram felhasználás, közlekedés, szállítmányozás, ipar, mezőgazdaság.

A tudósok szerint főként az energiahatékonysági beruházások (lakásszigetelés, energiatakarékos eszközök használata) és a klímatudatos gondolkodás fontos az egyének szempontjából.

A legfrissebb hírek itt!

Az egyének felelőssége abban is áll, hogy mindenki megtegye az adott esetben akár gazdasági vagy kényelmi szempontból kellemetlen lépéseket is, különben jóval súlyosabb kihívások várnak a társadalomra néhány évtized múlva.

Nyitókép: Pixabay

infostart.hu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem