6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKunhalmi: Ha a Fidesz azt hiszi, hogy ettől több gyermek fog születni,...

Kunhalmi: Ha a Fidesz azt hiszi, hogy ettől több gyermek fog születni, akkor téved!

Az MSZP-s politikus a szülészetek rendbetételét követelte a kormánytól.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán tüntetést szervezett több, az abortusztörvény módosítását ellenző szervezet a Kossuth térre.

A megmozduláson jelen volt Kunhalmi Ágnes, MSZP-s politikus is, aki a Blikknek mondta el a véleményét a törvénymódosítással és a szívhangrendelettel kapcsolatban.

A baloldali poliitkus úgy fogalmazott, hgy a szeptember közepéig érvényben lévő törvény „tükrözte a társadalom véleményét a témában”. Majd úgy folytatta, hogy „egyik szélsőség irányába se tolná el a törvényt. De most ez elbillent a magzati élet védelmének irányába”. Ezt követően hangsúlyozta, hogy „minden abortusz mögött egy tragédia áll.”

Kunhalmi leszögezte, hogy

 „ha a Fidesz azt hiszi, hogy ettől több gyermek fog születni, akkor téved!”

Az MSZP-s országgyűlsi képviselő felhívta arra is a figyelmet, hogy „a szülészeteket rendbe kéne tenni”.

De kitért arra is, hogy „nemcsak megszületnie kell a kívánt gyerekeknek, hanem fel is kell őket nevelni, iskoláztatni kell őket” – hangzott el a nyilatkoztban.

Kunhalmi Ágnes teljes nyilatkozatát ITT tekinthetik meg:

mandiner

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work