Felröppent a hír, miszerint egy vívónak veszélybe került az olimpiai szereplése. Kiderült, a tatai Kun Annáról van szó, aki ellen adminisztrációs hiba miatt van folyamatban eljárás. A tatai sportoló közleményében hangsúlyozta, minden doppingtesztje negatív lett, holléti mulasztással vádolják.

Magyar Vívó Szövetség oldalán olvasható Kun Anna közleménye, aki tiszta vizet öntött a pohárba az ügy kapcsán.

Kun Anna szereplése veszélybe került az olimpián
Kun Anna szereplése veszélybe került az olimpián
Fotó: FIE / Forrás: FIE

„A média megkeresésére és nyomására, illetve a valótlanságok állításának elkerülése végett az alábbi nyilatkozatot teszem – a Magyar Vívó Szövetség tudtával és támogatásával – az ügyemben történő tisztán látás érdekében.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által meghatározott szabályok szerint, nyilvántartott vizsgálati csoportba tartozó sportolóként, köteles vagyok holléti információk szolgáltatására. Minden negyedévre, minden egyes napra kötelező megadnom a rendszeres tevékenységeken és az éjszakai szálláshelyem mellett egy 60 perces idősávot, amikor elérhető vagyok tesztelésre.

Hirmagazin.eu TikTok-fiókja – elértük a 11 Millió videómegtenintést az elmúlt 60 napban! Köszönjük olvasóinknak!

Ha egy nyilvántartott vizsgálati csoportba tartozó sportoló 12 hónapon belül megvalósítja 3 elmulasztott teszt, és/vagy elmulasztott bejelentés bármely kombinációját, akkor doppingvétséget követ el. Bár ennek semmi köze a tiltott anyag, vagy módszer használatához, mégis súlyos, (és néhány esetben) akár igazságtalan következményekkel járhat ez az adminisztrációs hiba.

Sajnos, az én esetemben is ez történt, külső körülmények miatt. Ezért jelenleg holléti mulasztással kapcsolatos doppingvétség gyanúja miatt eljárás van folyamatban ellenem. A jogi képviselőm és csapata folyamatosan azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, az ellenem regisztrált mulasztások nem önhiba miatt történtek.”

Kun Anna doppingtesztjei kivétel nélkül negatívak lettek

„Kijelentem, hogy elkötelezett híve vagyok a tiszta sportnak és sosem használtam semmilyen tiltott anyagot. Kemény munkával és kitartással vívtam ki magamnak az olimpiai indulást érő kvótát, valamint a helyemet a nemzetközi elitben. Erre bizonyítékként szolgálnak a rendszeres laborvizsgálatok eredményei, illetve az összes mintavételem, amiket versenyeken, otthon, edzésen és edzőtáborokban adtam egész pályafutásom alatt. Az elmúlt 12 hónapban 8 alkalommal teszteltek, kivétel nélkül mindegyik eredményem negatív lett.

A holléti információval kapcsolatban minden sportolónak, így nekem is figyelmesen kell eljárni. A vélelmezett holléti mulasztások ellenére, nem hibáztam abban, amiért a nemzetközi doppingellenes program létrejött és működik.

A folyamatban levő eljárás és a jogi védekezés sikere érdekében a történtekkel kapcsolatban nem kívánok további nyilatkozatot tenni.”

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNAV: 10 nap múlva lejár a gépjárműadó befizetésének határideje
KövetkezőTünetek a Velencei-tavon: mi lehet az ok?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza