7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárKülönös terv: itt térne vissza Damu Roland

Különös terv: itt térne vissza Damu Roland

A zűrös életű színész a szabadulása után egy budapesti étteremben kezdett el dolgozni, ám váratlanul felmondott, mondván visszatér a színpadra. Azóta bár kapott egy-két lehetőséget, a nagy visszatérésre mégsem volt esélye.

Nemrégiben lapunk arról számolt be, hogy végre rendeződni látszik Damu Roland sorsa, hiszen a börtönviselt színész a szabadulása után egy budapesti étteremben kezdett el dolgozni, ahol a vendégek nagy kedvence lett. Úgy tűnt, hogy Damu megtalálta a számításait, azonban pár hónapja váratlanul bejelentette, felhagy a pincérkedéssel, és visszatér a színpadra. A színésszel a Pesti Szabad Szalon és Színház komoly együttműködést fontolgatott, amit Damu büszkén osztott meg a Facebook-oldalán.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Hétfőtől mindennap az idővonalamon egy új vers. Május közepétől pedig, egy új önálló est, ahol gitározom, énekelek, verset mondok egy órán keresztül. A pontos helyszínről és időpontról időben tájékoztatva lesztek„ – írta a férfi, aki párszor színpadra is állt, azonban egy ideje mélyen hallgat az együttműködésről.

Pár napja azonban újra hallatott magáról, a születésnapi buliján elszólta magát, miszerint egy új helyszínen kap munkalehetőséget. Az ünneplés ugyanis annyira jól sikerült, hogy Damu egyik barátja felajánlotta: a kocsmájában színpadra léphet a színész. Az, hogy ez az ígéret mennyire komoly, nem derült ki, mindenesetre a Damu reményekkel telve beszélt a dologról.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work