Jogerősen hét év fegyházbüntetést kapott a férfi, aki haragosára rágyújtotta a házat.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt jogerősen hét év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki haragosára gyújtotta a házát – közölte a táblabíróság sajtótitkára.
Fórizs Ildikó közleménye szerint az ítélőtábla Háger Tamás vezette tanácsa ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018-ban költözött egy hajú-bihari településre élettársával és közös gyermekükkel, a férfi különböző, kőműves jellegű alkalmi munkából biztosította megélhetésüket.
Nem sokkal ezután ismerte meg a sértettet, akivel együtt vállaltak el különböző kőművesmunkákat. A vádlott és a sértett gyakran italozott együtt, közösen fogyasztottak kábítószert és új pszichoaktív anyagot is.
A két férfi 2023 márciusában együtt dolgozott; a sértett jelezte munkaadójának, hogy másnap máshol vállal munkát. A munkaadó ezt elfogadta, de azt kérte a vádlottól, hogy szóljon valakinek, akivel tudja folytatni a megkezdett munkát.
A vádlott egy ismerősét hívta el, de időközben a sértett is megjelent az építkezésen és nehezményezte, hogy az új dolgozó elvállalta a munkát, veszélyeztetve ezzel az ő megélhetését.
A három férfi között szóváltás alakult ki, a sértett a munkaadót is szidalmazni kezdte, illetve mindhármukat megöléssel fenyegette. Végül a munkaadó elküldte a sértettet. Aznap az esti órákban a sértett, a vádlott, a sértett apja és még néhány ismerősük együtt biliárdoztak a helyi kocsmában. Mivel a sértett vesztett, hangosan szidalmazni kezdte a társaságot, különösen a vádlottat, mire az apja hazaküldte.
A vádlott ekkor úgy döntött, megleckézteti a sértettet: a közeli benzinkúton benzint vásárolt, a sértett lakóházához ment, a benzint a lakóház szobájának zsalugáterére, illetve a ház fából készült bejárati ajtajára öntötte és meggyújtotta. Az ittas állapotban alvó sértettet a kutyája ébresztette fel. A bejárati ajtó akkor már teljes terjedelmében égett, lángot kapott a rajta lévő pléd is. A sértett az égő plédet letépte az ajtóról, majd az akkor már felforrósodott tolózárral rögzített ajtót belülről kinyitotta és kimenekült a házból.
A táblabíróság döntése szerint a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
„Köszönet és tisztelet illeti mindazokat – rendőröket, ügyészeket, bírókat, szakembereket –, akik mindennapos áldozatvállalásukkal és kitartó munkájukkal a lakosság biztonságát, életének védelmét, a közrend fenntartását és az igazság érvényesülését szolgálják.” – Hirmagazin.eu

