A „hamis zászlós” akciókat is képes leleplezni a nukleáris szenzor.

Bármilyen eredetű radioaktív sugárzást képesek észlelni azok a szenzorok, amelyeket az Egyesült Államok telepít Ukrajnában. Az érzékelők emellett azt is képesek megmondani, hogy ki indított el egy esetleges atomfegyvert – írja a The New York Times cikke alapján a hvg.hu.

Mindezzel az a cél, hogy amennyiben Oroszország radioaktív fegyvert vetne be Ukrajnában, annak egyértelmű bizonyítéka legyen, így igazolva Moszkva bűnösségét.

Az USA még márciusban tette meg az ehhez szükséges első lépéseket egy meghallgatás során, és a napokban ismertette a terv részleteit. Egy NEST (Nuclear Emergency Support Team) nevű ügynökség – soraiban atomszakértőkkel – már Ukrajnával közösen dolgozik a sugárzásérzékelők telepítésén, valamint a személyzet kiképzésén.

A legfrissebb hírek itt!

Az ügynökség közlése szerint a szenzorokat „szerte a régióban” fogják elhelyezni Ukrajnában, és képesek lesznek meghatározni a nukleáris robbantás méretét, helyét, és hatásait is. Emellett ily módon, a szenzorokkal, el lehet rettenteni Oroszországot is attól, hogy egy hamis zászlós hadműveletet hajtson végre – könnyen le lehet ugyanis leplezni az ilyesmit ezáltal.

A szenzorhálózat azt is érzékelni tudja, ha Ukrajna valamelyik atomerőművét súlyos támadás érné.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Nyitókép: andriano_cz/Getty Images