Hirmagazin
Image default
Belföldi hírekBulvár

Kulka Jánost újra láthatták a rajongók..

A színész Gödöllőn tűnt fel egy fotókiállítás megnyitóján…

Kulka János hét évvel ezelőtt kapott stroke-ot, ami után teljesen megváltozott az élete. Augusztus elején azt nyilatkozta a magyar sajtóban, hogy az állapota nem változott, elfáradt és beteg, és vannak olyan szavak, melyeket nehezen tud kimondani. Emellett a nem szűnő fájdalom is megviseli, gyenge a jobb keze. A színművész kiemelte, hogy a stroke miatt roncsolódott a beszédközpontja, emellett a mozgása sem a régi, az addigi barátai pedig mind elfordultak tőle, így magányosan telnek a napjai.

Kulka
Fotó: TV2

Gödöllőn tűnt fel a színművész

Kulkát augusztus 20-án Gödöllőn kapták lencsevégre, a színész egy különleges eseményen vendégeskedett. Azért látogatott el Csákányi Eszter társaságában a Pest megyei településre, mert a 92 éves, Kossuth-díjas fotóművész, Keleti Éva Szubjektív című fotókiállításának megnyitóján vett részt, és nem véletlenül! A legendás fotóművész ugyanis nemrégiben két fotót is készített róla. Az egyiken Kulka imádott kutyáival látható, a másikon pedig ruhában fekszik egy fürdőkádban.

Kulka
Kulka János pózolt a róla készült fotóval (Fotó: MATE GREGUS)

„Kulka János kolléganőjével, Csákányi Eszterrel érkezett a kiállítás megnyitójára. Azt mondta, nagyon szereti őt, bár nem mindig könnyű természet. Csákányi ezt talán kissé zokon vette, ezért nem mosolyog a fotón, de persze az is lehet, hogy viccelődtek. Keleti Éva egyébként nemcsak ezt a fotót készítette róla, hanem egy olyat is, amin a kutyáival látható. A színész a megnyitó során végig Csákányi Eszterrel volt, vele kommunikált, mellette is foglalt helyet. A kiállításon egyébként számos neves színész fotója látható, Keleti Éva tehetségét pedig azt hiszem, nem kell méltatnom”

– árulta el a Ripost-nak L.Péterfi Csaba, a kiállítás szervezője, aki egyébként nemrég könyvet írt a 2020-ban elhunyt Pécsi Ildikó életéről.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra

Menetrend változása ma reggeltől, munkálatok miatt..

Ádám Petra

Tömegmészárlás egy amerikai parkban: tinik haltak meg (18+)

Kovács Karolina