Home Szabadidő Bulvár Kulka Jánost kevesebbet láthatjuk színpadon, de nem is lehetne most boldogabb, jön...

Kulka Jánost kevesebbet láthatjuk színpadon, de nem is lehetne most boldogabb, jön a baba

www.tiktok.com

Kisbabával bővül Kulka Jánosék családja. A frissen megválasztott Nemzet Színésze már alig várja, hogy megérkezzen a csöppség. A gólyahírről a 65 éves színművész orvosprofesszor nővére, dr. Kulka Janina számolt be a Story magazinnak, aki azt is elárulta, hogy minden elfoglaltságát félretéve sietett testvéréhez, hogy együtt ünnepeljék a nem várt kitüntetést.

– Sosem beszélt nekem arról, hogy elismerést vagy díjat szeretne a több évtizedes munkássága után. Most, a kevésbé aktív évi során pedig egyáltalán nem számított ilyen megtiszteltetésre. Úgyhogy alig hitte el, amikor meghallotta, hogy a nemzet Színészévé választották – mesélte a doktornő, hozzátéve, az ünneplés még korántsem ért véget, egy közös nyaraláson folytatódik majd.

A Kulka családban már-már hagyomány, hogy minden évben elutaznak valahova. Idén viszont még nem tudják, mikorra időzítsék a kiruccanást, Janina fia ugyanis nemsokára apa lesz.

– János, ha lehet, még jobban várja a kis unokámat, mint én. Nagyon izgatott, és már alig várja, hogy megismerhesse az új kis jövevényt, aki nemsokára megérkezik a családunkba – árulta el Janina a magazinnak.

Forrás

#kulkacsalád#baba#boldogság#tiktok#hirmagazin,

Hirmagazin.eu

ElőzőA király nem viselte el, hogy letaszították a trónról, visszavette a helyét!
KövetkezőA magyarok egy része is szenved ettől a betegségtől: alkoholfüggőség!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás