Színházi élmény-e, ha Kulka János a színpadon le tud főzni egy kávét? A Halál Velencében szeptember végén bemutatott, Csuja László rendezte monodrámaváltozata színielőadásnak szokatlan és bizarr, de szép példáját adja, hogyan őrizhető meg az emberi méltóság, miután a testet és a szellemet megkörnyékezte az összeomlás.
Hogy valamely jelentős szellemi termék nyomban kiterjedt és mély hatást keltsen, ahhoz szükséges, hogy létrehozójának egyéni sorsát titkos rokonság, sőt egyezés kösse a kortárs nemzedék általános sorsához. Az emberek nem tudják, miért költik hírét egy-egy műalkotásnak. Meg sem közelítve az értelmükkel, százával fedezik fel benne – mint hiszik – a kitűnőségeket, hogy valamiképpen igazolják ezt a roppant érdeklődést; de tetszésük oka voltaképpen mérlegelhetetlen dolog: szimpátia.
Így töpreng a művészet népszerűségén és hatásán az író Aschenbach, a Halál Velencében főhőse. Egyike ez az elbeszélés azon szakaszainak, amelyekben majdhogynem közvetlenül a szerző, Thomas Mann gondolatmenetét olvassuk, vagyis ahol szétválaszthatatlanul összefonódik Aschenbach utolsó utazásának és utoljára felizzó szenvedélyének fiktív története Mann esszéjellegű merengésével az életnek értelmet adó szépségről és az élet végéről.Éder Vera / Orlai Produkció
Ugyanígy vonatkozik ez a részlet – Lányi Viktor fordítása – arra a kérdésre, miért és hogyan van értelme 2024-ben magyar színpadra állítani a Halál Velencében-t, ezt az alapvetően antiteátrális elbeszélést. Aschenbach valóban nagy lelki-szellemi utat jár be a történetben, de nem párbeszédeken keresztül kerül közelebb önmaga megértéséhez, mint a színpadi drámák hősei. Jóformán egyetlen jelentésgazdag dialógusjelenet olvasható az elbeszélésben, amikor Aschenbach összevitatkozik a kerülőúton evező gondolással. „Majd megfizeti” – mondja neki a gondoliere, és persze értjük, hogy a mondat átvitt értelmű.
Kulka János nevéhez több nagysikerű magyar film kapcsolódik, íme két erős thriller!
A berni követ
Keméleon
