27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Külföldre szökött, rejtőzködött, álneveken próbált élni, de rendőreink elfogták a korábbi rablás gyanúsítottját! – videó.. Gratulálunk és köszönjük!

Dátum:

Megosztás:

Hiába szökött évekkel ezelőtt külföldre, és váltogatta címeit, nem rejtőzhetett a végtelenségig. A Pest megyei vizsgálók már Budapesten hallgatták ki egy 2010-es rablás gyanúsítottját.

Hiába szökött évekkel ezelőtt külföldre, és váltogatta címeit, nem rejtőzhetett a végtelenségig. A Pest megyei vizsgálók már Budapesten hallgatták ki egy 2010-es rablás gyanúsítottját.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021 januárjában nyitották meg újra egy 10 évvel azelőtti, Törökbálinton elkövetett bűntény korábban felfüggesztett aktáját a Pest megyei rablási detektívek. Egyetlen információ elegendő volt a tettes elfogásának megszervezéséhez, 2021. február 16-án egy dunaharaszti lakásból állították elő a 45 éves B. Csabát. A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével meggyanúsított férfi azóta is letartóztatásban van.

A rendőrök azonban még nem dőlhettek hátra, rájuk várt a társ azonosítása és elfogása. Előbbivel hamar végeztek, ám az utóbbi érdekében hiába tettek meg mindent és talpalták végig az összes, előttük ismert lakó-, és tartózkodási helyét, M. Istvánt nem lelték.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

Elrendelték körözését, majd kezdeményezték az európai és nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását, mivel arról futott be adat, hogy a férfi Ausztriába vagy Németországba szökött.

A bíróság 2021. május 13-án kiadta ellene az európai és nemzetközi elfogatóparancsot, amely alapján végül Svájcban fogták el néhány nappal ezelőtt. Hazahozatalára nem kellett sokat várni, a Ferihegyi Repülőtéren 2021. június 18-án este landolt a gép, amelynek fedélzetéről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába utazhatott rendőri kísérettel M. István.

Kihallgatásán csak annyit mondott, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem követte el.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett M. István ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását.

police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...