24.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Külföld – Tragédia: Testvérei próbálták kihúzni – tízéves kislányt szippantott be a mesterséges tó lefolyója- videó ..

Dátum:

Megosztás:

A szülők kártérítést követelnek, bár tudják, kislányuk ettől nem fog feltámadni.

Még több külföldi hír

Sosem felejti el a Ross család azt a tragikus júliusi napot, amikor kislányuk, a tízéves Danika vízbe fulladt és nem csak azért, mert elvesztették azt, akit a legjobban szerettek, hanem azért, mert a kicsi testvérei még ma is rémálmokra ébrednek, ugyanis végignézték, ahogy az életéért küzd.

Danika Washington államban, egy Quincyben lévő mesterséges tóban vesztette életét, beszippantotta a tó leeresztő csöve, ő pedig nem tudott a vízfelszínre jönni. A tó egy borászat területén van és a szülők szerint semmi nem figyelmezteti az arra járókat a veszélyre – ezért követelnek most kártérítést a cégtől.

NEM TILOS FÜRDENI

Fürdeni viszont lehet benne, Danika is a két testvérével pancsolt, amikor megtörtént a baj. A szülők szerint a leeresztő-csövet nem fedte megfelelő borítás és a szükségesnél nagyobb is volt.

Még több külföldi hír

A szívóerő pedig olyan nagy volt, hogy Danikát behúzta az első, 90 fokos kanyarulatig is, majd összeroppantva a testét tovább szállította a csőrendszerben a szivattyúkig. A két testvér észlelte a bajt, meg is próbálták kihúzni a lányt a csőből, de túl erős volt a szívás.

MÉG FELFOGNI SEM TUDOM, HOGY A KISLÁNYOM MEGHALT, PLÁNE AZT, AHOGYAN VÉGET ÉRT AZ ÉLETE. BELEGONDOLNI IS SZÖRNYŰ, HOGY MIT ÉLT ÁT AZ ÉLETE UTOLSÓ PILLANATAIBAN. NINCS REMÉNY. MINDEN NAP AZT GONDOLJUK, HOGY MAJD A KÖVETKEZŐ KÖNNYEBB LESZ, DE NEM LESZ– idézte Danika édesanyját, Margaritát a Daily Mail.

Még több külföldi hír

MEGELŐZHETŐ LETT VOLNA A TRAGÉDIA

Az apuka, Simon Ross pedig azt mondta, hogy Danika halála az egész családot traumatizálta, legfőképp a két testvért, akik közvetlen közelről végignézték a haláltusáját.

A család ügyvédje szerint a tragédia könnyen megelőzhető lett volna, ha a cég rácsokat szereltet a cső szájára, vagy érzékelőket a rendszerbe, amik azonnal leállítják a szivattyúzást, ha idegen tárgy kerül a rendszerbe.

Még több külföldi hír

borsonline

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...