Hirmagazin
Image default
18+

Külföld: Sokkoló – ezekre keresett rá a neten a horrorbébiszitter, aki utána agyonverte a bűbájos kislányt.. – videó (18+)

A bébiszitter előre megtervezte szörnyű tettét!

Kristin Fridley Gannt, a 2 éves Fallon Fridley édesanyja szerint nem véletlen volt, hogy a bébiszitter, akire rábízta gyermekét, megölte a kicsit. A gyilkos bébiszitter leplezte, hogy mire készül.

„Semmit sem tehetett volna a gyerek, ami annyira felzaklathatta volna ezt a nőt, hogy halára verje a lányomat„ – mondta az összetört édesanya.

 

Agyonverte a gyereket

A 29 éves Kirstie Flood még 2020 decemberében vigyázott Fallonra a család lakásában a georgiai Sandy Springsben. A rendőrség közölte, hogy Flood agyonverte a kislányt, majd azzal az ürüggyel hívta fel a rendőröket, hogy a kicsi nem tudja miért, de nem reagál semmire. Fallont kórházba szállították, de később elhunyt – írja a CrimeOnline.

Amikor a nyomozók kihallgatták Floodot, állítólag azt mondta, hogy a kisgyermek a csúszdán ütötte meg a fejét. A hatóságok szerint azonban a gyermek sérüléseiből kiderült, hogy nem így sérült meg, a nő hazudik, hogy leplezni próbálja szörnyű tettét.

Barátok voltak a gyilkos bébiszitterrel

Flood és Gannt körülbelül öt éve voltak barátok, amikor az eset megtörtént. Az anya szerint a gyilkos bébiszitter soha nem adott okot arra, hogy ne bízzon benne, vagy azt gondolja, hogy ártani fog a gyereknek.

„Mit nem vettem észre? Nem hiszem el, hogy ez a szörny bujkált benne” – mondta Gannt.

Fallon boncolása megerősítette, hogy „súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek a gyanúsított gondozása során halálát eredményezték”. A gyermeknek súlyosan felhasad a koponyája, illetve a mája, a lépe és belei is sérültek.

Az interneten keresett rá

A gyilkosság előtti nap reggelén Flood az interneten keresett rá több döbbenetes dologra is:

  • „Milyen emberek élvezik más szülők gyermekének bántalmazását”
  • „Mit jelent a hirtelen késztetés arra, hogy megverjek egy gyereket, aki nem az enyém”
  • „Mentális segítség”
  • „Megütöttem a gyermekemet, és bűnösnek érzem magam„
  • „Miért bántalmaznak az emberek”

ripost

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Iskolai mészárlásra készült a magya diák, tele volt fegyverrel a ház – videók (18+)

Géza

Vádat emeltek két kórházi dolgozó ellen, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt .. (Szerinted egy vétség vádemelése arányos ahhoz, hogy meghalt valaki? .. Írd meg kommentben!) .. (18+)

Géza

Emberölés áldozata lett egy eltűntként keresett nő, a nyomozók két férfit vettek őrizetbe – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nő holttestét még keresik (18+)..

Géza
Megszakítás