Home Főhírek Külföld Külföld – Horrorbaleset: kilenc ember vesztette életét egy 13 éves fiú miatt..

Külföld – Horrorbaleset: kilenc ember vesztette életét egy 13 éves fiú miatt..

0
Forrás: Twitter

Nem szabadott volna, hogy volán mögé üljön a fiatal, mégis megtette, ráadásul egy felnőtt jelenlétében.

Végül defektet kaptak, ami miatt bekövetkezett a baleset.

Forrás: Twitter

Egy 13 éves gyerek ült annak a kisteherautónak a volánja mögött, ami frontálisan belehajtott egy egyetemi sportolókat szállító furgonba. A horrorbaleset kilenc ember életét követelte, és mindkét jármű kigyulladt. Úgy tudni, a szörnyű tragédia egy kétsávos országúton történt, Új-Mexikó határának közelében.

A rendőrségi vizsgálat szerint a balesetet az okozta, hogy a teherautó bal oldali gumiabroncsa – ami pótkerék volt – kilyukadt. A tapasztalatlan fiatal valószínűleg emiatt elvesztette a jármű fölött az uralmát, és belehajtott a szemből érkező furgonba.

Az még egyelőre nem világos, hogy milyen gyorsan haladtak a járművek a becsapódás előtt – számolt be róla a BBC.

A balesetben hat egyetemi golfozó, valamint az edzőjük meghalt. A kisteherautó tinédzser sofőrje és utasa is életét vesztette. Két diák – akik Kanadából érkeztek- túlélte az ütközést, és stabil állapotban, de még mindig kórházban vannak.

A kisteherautó utasaként a 38 éves Henrich Siemens-t nevezték meg. A járművet vezető fiú nevét életkora miatt nem hozzák nyilvánosságra. Később a Délnyugati Egyetem is közzétette halottai névsorát: Tyler James (26) golfedző, Jackson Zinn (22), Karisa Raines (21), Travis Garcia (19), Laci Stone (18), Tiago Sousa (19) és Mauricio Sanchez (19).

borsonline

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás